Budapest új vezetése készen áll partneri viszony kialakítására a kormánnyal – hangsúlyozta első nemzetközi sajtótájékoztatóján szerdán Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester. Ezt pénteki hivatalba lépése után levélben jelzi Orbán Viktor miniszterelnöknek, akitől személyes találkozót kér – fűzte hozzá az ellenzéki politikus – írja az MTI.

Karácsony Gergely közölte, még októberben szeretné összehívni az összes ellenzéki vezetésű város polgármesterét, hogy létrehozzák a Szabad Városok Szövetségét.

Kiemelte, a CEU rektorának levelet küld, amelyben arra kéri, hogy az intézmény a lehető legtöbb tevékenységét, amely nem ütközik jogszabályba, próbálják megőrizni Budapesten.

Kitért arra is: partnerségi viszonyokban gondolkodnak, és ebben nagy segítségére van Tarlós István eddigi főpolgármester, aki – mint fogalmazott – az átadás-átvétel előkészítése során rendkívül korrekt partner volt, és „méltó ellenfél után, méltó barát lesz ahhoz, hogy Budapest főpolgármesterét támogató fellépésével a város érdekét szolgálja”. Mindezért szeretné kifejezni nagyrabecsülését – jelentette ki Karácsony Gergely.

________________________________________________________________________________________________

Fotó:MTI