Pénteken, október 18-án, Újvidéken a Szerb Nemzeti Színház előtti téren Aleksadar Vučić rezsimje ellen szervez tiltakozást a Szövetség Szerbiáért – írja a 021.rs.
A politikai mozgalom közleménye szerint a tiltakozáson beszéded mond majd Miroslav Vasin, a tartományi kormány egykori alelnöke és Svetlana Kozić tartományi képviselő.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Az eseményen szót emelnek majd Aleksandar Obradović, „а Krušik gyár bátor dolgozója” mellett, akit azért tartóztattak le, mert újságíróknak információkkal szolgált azokról a zavaros ügyekről, amelyekben Nebojša Stefanović belügyminiszter, illetve édesapja érintett.
‚Ahelyett, hogy Stefanović, az édesapja, illetve azok lennének börtönben, akik olyan fegyverügyletbe bonyolódtak, melynek végén az Iszlám Államot fegyverezték fel, a rendőrség azt a személyt tartóztatta le, aki felfedte a bűntényt” – áll a Szövetség Szerbiáért közleményében, amely szerint a pénteki tiltakozás a legjobb alkalom az újvidéki polgároknak, hogy kifejezzék szolidaritásukat Obradović, valamint mindazok felé, akik ellenállnak Aleksandar Vučić rezsimjének.
A Szövetség Szerbiáért közleményében arra is kitér, hogy a pénteki megmozduláson ismételten felhívják majd a figyelmet arra, hogy minden ellenzéki és demokratikus erőnek össze kell fognia a demokratikus választások megteremtéséért.
______________________________________________________________________________________________
Fotó:021.rs

