Hogyan is menjek oda népemhez
önmagamhoz
Hogyan saját szenvedésemhez és hangomhoz
hogyan emelkedjem föl
Folyó vagyok csak, mely árad, lecsillapul
fényben ragyog
S míg a költészet titkos gyöngyszemét takargatja
A napfény kísértését ölti magára
Álom csak
a prófétai láz
A fény, amely beborítja az éjszakát
és csupaszra vetkozik
Hogy az éj testében bolyonghasson
Álom a betörhetetlenség
Úgy ölelem a földet, mint egy asszonyt
és úgy alszom el,
Hogy hagyom, éles lángként szóljon benne
tengeri harangom
Kimondok egy verssort, hogy hirdesse
könyv vagyok
a vérem tinta
tagjaim szavak
Hogyan is menjek oda népemhez
önmagamhoz
Tüzes véremmel és romos történetemmel
Támogassatok
Mellkasomban pusztító lángok, sivító
hegyek, szőlők, távolságok
idő görnyesztette testek
csillagok
A híreket tükrökből tudjuk
A kultúrák összetört tükrök
Ne, hagyjatok mégis – idehallik
poraimhoz az énekszó
Úgy jönnek
mint szülőhazám gyermekei
Varga Mátyás fordítása
