„Ha eddig valakinek kételye volt mit és kit képvisel a Vajdasági Magyar Szövetség a szerbiai Népképviselőházban és csodálkozva figyelte kisebbségi pártként miért dorgálja meg a bosnyákokat, horvátokat ha azok kiállnak jogaikért, vagy értetlenül rázta a fejét amikor a Szerb Haladó Párt és Aleksandar Vučić „koszovói platformját” védte kioktatván a dél-szerbiai és koszovói albánokat, miért szavazzák meg az elért kisebbségi jogok szűkítését előirányozó törvényeket, miért hunyászkodnak meg a vajdasági parlamentben, miért játszanak alárendelt szerepet a magyar többségű önkormányzatokban,miért fonódtak össze annyira a helyi közösségi választásokon, hogy még egy listán is indulnak, azok most megnyugodhatnak, mert megérkezett a válasz, amely világossá teszi mi is áll a háttérben” – áll a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A VMDK rámutat, hogy a Magyar Nemzeti Tanács által alapított vagy befolyásolt médiumok (Magyar Szó, Hét Nap, Pannon RTV) hathatós segítségével eddig azt az információt sulykolták a délvidéki magyar közvélemény felé, hogy a Népképviselőházban (Narodna Skupština) egy kisebbségi albán – magyar frakció keretében ádáz harc folyik a magyar érdekek megvalósításáért, a frakció élén pedig dr. Pásztor Bálint áll.

Народна скупштина Републике Србије | Посланичке групе

Народна скупштина Народне Републике Србије (1947-1963)

„Csakhogy ez már a múlté! Az Albán Párt (PDD) képviselője elhagyta a frakciót (mert már nem bírta nézni azt a behódolást a Szerb Haladó Párt és Aleksandar Vučić felé) ami ezzel meg is szünt létezni, és így dr Pásztor Bálint tisztség és az alapfizetésén túli juttatások nélkül maradt volna” – áll a VMDK levelében, melyben rámutatnak, hogy ezt egy hű koalíciós partner nem engedheti meg magának!

Ezért fogták az egyik haladópárti képviselőt és megalakították a VMSZ parlamenti frakcióját!

Logikus, mert szavazni úgysem szavaznak másképpen, mint ahogyan azt a haladópárt mondja, a Szerb Haladó Párt meg így már két frakcióra is szert tett (sajátja és egy „kisebbségi”), meg hát a pénzek is csöpögnek. Win-Win (nyertes-nyertes) helyzet mindenkinek. Kivéve a vajdasági magyarokat. A vajdasági magyarság érdekei meg úgysem számítanak! Csak a Prosperitati!

Így alakult újra az a bizonyos frakció amiben Babić prim.dr. Vlado (SNS), Kovács Elvira (VMSZ) frakcióvezető helyettes, Pásztor dr. Bálint frakcióvezető (VMSZ), Pék Zoltán (VMSZ), Fremond Árpád (VMSZ) foglaltak helyet.

„Talán mondani sem kell, erről valahogyan elfelejtett tudósítani a sajtó és dr. Pásztor Bálint sem dicsekedett vele a társadalmi hálókon. Pedig ez egy újabb „hatalmas siker” és igen érdekes hír a vajdasági magyarság számára!” – jegyzi meg a közlemény szerzője és hozzáteszi, ezzel nyilvánvaló lett az önálló magyar politizálás feladása és a Szerb Haladó Pártba való beolvadás.

Beigazolódott a VMDK azon állítása is, mi szerint a VMSZ-nek a mindenáron hatalomban lenni elképzelésen kívül, jelenleg nincsen saját politikája. Nem a vajdasági magyar közösség érdekeit képviselik Belgrádban, hanem a szerbiai politikai elit érdekeit képviselik a magyar közösségen belül:

„Egyszerűen a Szerb Haladó Párt magyarul beszélő tagozata lettek. Ahogyan azt már a társadalmi hálókon olvasni lehet: Vučić Magyarjainak Szövetsége.”

A VMDK közleménye végén gratulál dr. Pásztor Bálintnak a szerb haladó – haladó magyar frakcióvezetői tisztséghez!