Ez már nem kizárólag anyagi kérdés, mintsem civilizáció követelmény, írja Nikola Krstić újságíró a Danas napilapnak írt jegyzetében a fiatalok elvándorlásáról. A szerző szerint a mai Szerbiából már miattunk mennek el az emberek – a környezet miatt, ahol, amikor már nem marad semmi, akkor az erőszak mindennemű formájához nyúlnak az itt élők.

Krstić szerint azt már az elmúlt 30 évben láttuk, hogy háborús bűnösök és nyerészkedők néznek ránk a tévéből és beszélnek a magasztos nemzeti egységről és fennmaradásról. Az viszont, amit Lučaniban tett az a néhány száz kivezényelt munkás, akik tapsoltak, majd ordibáltak, üvöltöztek a szülőkre, akik elveszítették gyereküket, már súrolja a Carpenter-féle horrorfilmek határát. Ha megnézzük az oda kivezényeltek arcát, láthatjuk, hogy nincs semmi a szemükben, lelküket elnyelte az állam örvénye, emberi torzszülötteket csinált belőlük, írja Krstić.

– Ez a döntés, amely nem létezne a csúcsvezetés tudta nélkül – ugyanis ebben az országban azt is tudják, ki, mikor fingik, minden egyebet pedig még inkább –, összecsődítette a népet, egy közvállalatban dolgozókat, hogy ott álljanak az esőben és várják azokat az embereket, akik elveszítették életük legnagobb kincsét, a gyermeküket, azért hogy kiröhögjék és kigúnyolják őket. Ez valójában a leggonoszabb dolog, amit ez az állam az elmúlt 7 évben tett. Viszont Vučić Babilonja egy napon kártyavárként omlik majd össze, de mindezek az emberek, mindezek a százezrek, akik nem csak Lučaniban vannak, hanem mindenütt az országban, ők mind itt maradnak majd utána is – véli Krstić, aki egy újabb horrorfilmmel hasonlítja össze a jelenlegi állapotot.

– A Szerbiából való elköltözés olyan mint Hooper A texasi láncfűrészes mészárlás című filmjének zárójelenete, amikor az a lány – boldogan, zokogva és az égieknek hálát adva azért, hogy még életben van – megszökik a kis teherautón a pszicho-kannibál Bőrpofától. Na, így néznek ki azok, akik elmennek innen. Boldogok, hogy életben maradtak. Hogy emberek maradhatnak.

Az eredeti írást itt olvashatják.

                                     Az SZHP gondja, hogy mi lesz a bojkott után

Radoslav Rale Milenković az N1 televíziócsatornán szerepelve beszélt több társadalmi kérdésről, többek között az előttünk álló parlamenti választásról és annak ellenzéki bojkottjáról is. Szerinte jogos a bojkott, arra a kérdésre pedig, hogy mi történik majd a bojkottot követően nem az ellenzéknek kell majd választ adnia, hanem a Szerb Haladó Pártnak, ugyanis a hatalom kapzsiságát ismerve a választást legalább 97 százalékos sikerrel nyerik majd meg.

– Mi történik, amikor 97 százalékot szerzel? Mi történik, amikor 100 gólt lősz, de csak ti tizenegyen vagytok a pályán? Ez a kérdés mindenkihez szól. De szerintem ebben a kérdésben nem az az érdekes, hogy mi történik majd utána, hanem hogy hogyan tudsz részt venni egy ilyen választáson. Gyanús nekem ez az ellenzék, amelyik most is részt vesz a választáson és eddig is részt vett rajta – mondta Milenković.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy akkor mégis hogyan lehet legyőzni a jelenleg hatalmon lévőket, a rendező azt válaszolta, hogy ahhoz szükség lenne egy ismeretlen erőre, amely a semmiből tűnik elő és megoldja a dolgokat. Létezik „valami ősibb”, nincs olyan király, aki az idők végezetéig uralkodott volna, a kérdés csak az, ki fogja ezt kivárni, véli Milenković.

A teljes beszélgetést itt találják.

                                                               Gyerekmenyasszonyok

– Alig voltam 11 éves amikor férjhez adtak, kaptak értem egy tyúkot, egy rekesz sört és 100 eurót. Ebből lehet, hogy kihúztak egy hónapot, nekem viszont egy életre szóló problémát okoztak – kezdi mesélni élettörténetét Marija a NOIZZ-nak. A 18 éves lánynak az Athén (Atina) civil szervezet segítségével sikerült megmenekülnie a gyermekfeleségek keserű sorsától. Sajnos sok nőnek Szerbiában nincs erre ereje, de megfelelő támogatást sem kapnak ehhez. Többek között azért, mert a gyermekházasságok áldozatai teljes mértékben láthatatlanok, mind a rendszer, mind a nyilvánosság számára.

Szerbiában hivatalosan nem köthet házasságot 18 évnél fiatalabb személy. Csak kivételes esetekben. A 14 évnél fiatalabb személlyel való közösülés bűnténynek számít. Viszont vannak esetek, amikor nem számít bűnténynek. Ezeken a kivételes eseteken kívül is több ezer olyan személy van, akik kívül állnak minden törvényes, természetes, morális és ép ésszel felfogható kereten és amelynek közepén az a kislány áll, aki nincs tudatában annak, hogy van választási lehetősége és joga egy másmilyen életúthoz.

Ez a kislány egy cigánylány, aki kisbabával a karjaiban kér segítséget, amelyről mindenki azt hiszi, hogy a testvére. Ő egy szófogadó falusi kislány, aki házasságával „megmenti” a családját. Ez a kislány Marija, aki a NOIZZ-zal megosztotta történetét.

– Apám tíz éves koromban hunyt el. Miután meghalt, minden rosszabbra fordult. Az anyám pár éve távozott az élők sorából, ő adott el. Előérzetem volt, mi fog történni. Azelőtt az este előtt, amikor el kellett mennem a férfival, akinek anyám eladott, negyven fokos lázam lett. Amíg fiatalabb voltam azt vártam, hogy anyám megváltoztatja a véleményét és megment. Néha hazaszöktem hozzá, de ő visszavitt azokhoz az emberekhez – meséli Marija, aki öt év rémálomnak számító házasság alatt fizikailag és pszichikailag is bántalmazásoknak volt kitéve, prostitúcióra és lopásra kényszerítették.

Marija története – még ha szörnyen hangzik is – nem egyedülálló. Attól függetlenül, hogy milyen rettenetes, be kell látnunk, hogy ez a 21. század Szerbiája.

– Különbséget kell tennünk a fiatalon köttetett házasság és a kényszerházasság között. A fiatalon kötött házasság alatt azt értjük, amikor azt fiatalkorú személy köti és erről általában szubjektíven beszélünk annak a hagyománynak a kontextusában, amelyhez a roma nemzet tagjai tartoznak, ami nem számít semmilyen más hagyománynak, mint az erőszak hagyományának. Emellett Szerbia peremén is léteznek olyan szegény családok, ahol házaságra kényszerítik a kislányokat. A kényszerházasság a kizsákmányolás egyik eszköze, a legtöbb azonosított lány mind szexuálisan, mind fizikai munkásként ki volt zsákmányolna, sokszor kényszerítve arra, hogy bűntényt kövessenek el. Így a házasság csak egy módja a kislányok elnyomásának. Számunkra a fiatalkorban megkötött házasság is erőszakos házasság. Az álláspontunk egyértelmű – senki sem fékezheti meg a gyermek fejlődését. Minden egyes házasság, amely nagykorúság előtt köttetik meg erőszaktevésnek számít a gyermeken, amellyel megakadályozzák, hogy saját választási lehetősége legyen és egyedül hozzon döntéseket, hogy iskolába járjon és kiteljesedjen azzá, amivé szeretne – vallja Jelena Hrnjak az Athén civil szervezetből.

Minden egyes személy a probléma forrása, aki szemet huny az erőszaktétel szemmel látható jelei felett. Az a rendőr, akinek nem feltűnő, hogy egy gyereklány egy idősebb férfival utazik külföldre, aki szemlátomást nem az apja, de van a lány szüleitől engedélye arra. Az a nőgyógyász, aki a kiskorú szülei számára bizonylatot állít ki arról, hogy a kislány még szűz, nem gondolkodván el arról, miért is van erre szükségük. Az a tanár, akinek nem feltűnő, hogy egy kislányt egyik napról a másikra, mindenféle magyarázat nélkül kiíratnak az iskolából. Gyakorlatilag mi egy pedofil társadalom vagyunk, az emberek ezt tudják és kihasználják a helyzetet, ezeknek a kislányoknak pedig fogalmuk sincs, mi történik velük – állítja Hrnjak, aki szerint a rendszer mindig későn reagál, amikor már megtörténik a baj, amikor már túl késő a reakcióra, megemlítve egy, a közelmúltban történt esetet, amikor a bíróság felmentett egy 23 éves férfit, aki egy 13 éves kislányt teherbe ejtett. Habár a büntetőjogi törvény szerint bűnténynek számít a 14 éves kor alatt személlyel való közösülés, a belgrádi fellebbviteli bíróság másodfokú eljárásában felmentették a férfit, azzal a magyarázattal, hogy roma nemzetiségéből kifolyólag nem volt tisztában azzal, hogy bűntényt követ el.

– A bíróság felment egy férfit, aki megrontott egy 13 éves kislányt, aki állapotos is marad. A vádlott azzal védekezett, hogy nem volt tudomása arról, hogy amit tesz, az törvényellenes. Mit üzenünk mi ezzel a bírósági döntéssel? Egy nemzethez való tartozás felment a bűntény elkövetése alól? Normális, hogy a 21. században elfogadhatónak tartjuk a kényszerházasságokat? Hogyan érezheti magát az a 13 éves kislány, aki állapotos maradt, csak azért, mert ez a „szokás”? Szeretném, ha Miodrag Majić, a felmentést aláíró bíró válaszolna ezekre a kérdéseimre – reagált Igor Jurić, a Tijana Jurić Alapítvány igazgatója az esetre.

Ezek a gyerekek valójában sohasem voltak kislányok csak elhanyagolt, bántalmazott, kihasznált személyek, akik nem dönthettek saját életükről – írja Ana Kalabara a Szerb gyerekmenyasszonyok: Tizenegy évesen adtak el, egy tyúkért, egy rekesz sörért és 100 euróért című írásában.

Az eredeti szöveget itt olvashatják.

____________________________________________________________________

Fotó:msnbc.com