Bűnösnek találták Uroš Blažićot, aki 2023. május 4-én a Malo Orašje és Dubona falvakban kilenc embert meggyilkolt és tizenkettőt megsebesített. Az elsőfokú ítéletet csütörtökön mondták ki a belgrádi Speciális Bíróság előtt.

Ugyanebben az időben a szendrői Felsőbíróság ítéletet hozott az édesapja ügyében is.

Az N1 tudósítása szerint a tárgyalás a szerb igazságszolgáltatásban szokatlanul gyorsan, kevesebb mint négy hónap alatt lezárult, és megszületett az elsőfokú ítélet.

Mivel a bűncselekmény elkövetésekor a tettes nem töltötte be a 21. életévét, a törvény szerint fiatal felnőttnek minősült, ezért a kilenc ember meggyilkolásáért legfeljebb 20 év börtönbüntetésre ítélhették.

A tárgyalást vezető bíró, Lidija Jovanovski, a Telegraf szerint hangsúlyozta, hogy a bírói tanács egyhangú döntést hozott.

A bíró kifejtette, hogy az ítélet szerint Uroš Blažić „több faluban, beszámítható állapotban, tudatosan és tettei törvényellenességének ismeretében több személy életét oltotta ki és próbálta kioltani, durva, erőszakos magatartás során, miközben lőfegyvert, lőszert és robbanóanyagokat használt”.

A bíró hozzátette, hogy Blažić bűnös emberrablásban is, amelyet gyilkossággal való fenyegetéssel követett el.

Az ítélet felolvasása során a bíró részletesen felsorolta azokat a sérüléseket, amelyeket az áldozatok szenvedtek el, akiknek életét Blažić kioltotta.

Záróbeszédében Uroš Blažić először nyilvánosan megbánást tanúsított a bűncselekmények miatt, amelyeket elkövetett, és azt mondta, hogy sajnálja, hogy „nincs halálbüntetés, mert az lenne számára a megfelelő ítélet”.

„Ezekért szörnyű tettekért, amelyeket elkövettem, megérdemlem a legsúlyosabb büntetést, ha ezzel jóvátehetem bűneimet. Úgy gondolom, hogy számomra a megfelelő büntetés a halálbüntetés lenne. Hallgatnék, háttal állnék a falnak, és várnám, hogy kivégezzenek. Őszintén kérem, hogy ne ítéljék el ártatlan apámat, aki semmilyen kapcsolatban nincs az üggyel. Nem ő szerezte be a fegyvereket, és nem veszélyeztette a biztonságot. Ha lehetséges, nekem adjanak súlyosabb büntetést, de az apámat engedjék el. Nem tudom visszafordítani az időt. Öljenek meg, bűnös vagyok, de könyörgök irgalomért a családom iránt” – mondta Uroš Blažić a záróbeszédében.

Az ügyben eljáró ügyész mind Uroš Blažić, mind az apja számára egyaránt 20 év börtönbüntetést kért.