„Ha adtok egy százast, én azt megnyalom!”

Hogyan készült régen a fésű, hogyan került rá a dugó a sörösüvegre, milyen eszközök és anyagok kellettek egy cipő előállításához, milyen módszerrel készítettek kalapokat, hogyan hűtötték le a tejet? – kérdések, amelyekre mindenki megkaphatja a választ, aki ellátogat Zentán a Régi Mesterségek Házába.

„Eddig mintegy négyezer személy neve került bele a vendégkönyvbe, de csak azoké szerepel benne, akik felmentek a padlásra” – mondta Pecze Árpád, aki fiával, Tamással együtt működteti a Régi Mesterségek Házát, amelyet sokan keresnek fel Magyarországról, de jönnek érdeklődők Romániából, Lengyelországból, Ausztráliából és Kínából is. Szerbiában annyira még nem terjedt el a magángyűjtemény fogalma, s talán ez az oka, hogy a szerbiai látogatóból kevesebb van, mint külföldiből.

„Húsz mesterség kellékeit gyűjtöttem össze 1985-től napjainkig, s innen származik a név, de fontos megjegyezni, hogy a teljes gyűjteménynek csak negyven százaléka kapcsolódik a mesterségekhez, a többi tárgy a letűnt tanyavilágból származik” – mesélte a gyűjtő, s hozzáette, ezenkívül játékok, traktorok, szánkók, fiákerek, aratógépek, köves malom, bútorok, fegyverek, órák, parfümösüvegek, pipák, kések, korsók és még rengeteg tárgy tekinthető meg.

Utcanév- és cégtáblák

Reklámbábu a petróleumlámpák előtt

Pipagyűjtemény

Mindjárt repül a kismadár!

A kiállított tárgyak száma meghaladja a tízezret, így talán érthető, hogy a ma már nyugdíjas, korábban műszaki tanárként dolgozó tulajdonosnak nincs kedvence, hanem mindig az a legkedvesebb számára, amelyik legutóbb került a gyűjteménybe. Ottjártunkkor ennek a kitüntető címnek egy gőzgép örülhetett, amelyről Pecze Árpád elmondta, hogy amikor először rábukkant egy másik helyen, akkor a megtekintésre magával vitt valakit, aki ott helyben elővette a százmárkásokat, és elhappolta előle…

„A gyűjtemény legértékesebb darabja a mintegy kétszáz éves, biedermeier stílusban készült szekrény, amelyért még kétezer-ötszáz német márkát fizettem. Egy bánáti kastélyban volt sokáig, onnan Zentára került, s a tulajdonos fia hívott fel, hogy ha ma délután elviszem, akkor az enyém, ha nem, akkor holnap jönnek a belgrádiak, hozzák a pénzt, viszik a bútort. Végül hat óra alatt sikerült kölcsönkérnem annyi pénzt, hogy megvegyem. A szekrény érdekessége, hogy a látható fiókokon kívül harminc rejtett fiók is van benne” – mondta Pecze Árpád, aki négy kontinens múzeumait látogatta meg.

Két mázsa búza egy karikatúráért

„Az évtizedek során három újonnan vásárolt Renault 4-es személygépkocsit »fogyasztottam el«, amikor Újvidéktől Bácsszöllősig, valamint Nagykikindától Szontáig gyűjtöttem a tárgyakat. Tizenhét éven át rendszeres eladója voltam az újvidéki ócskapiacnak, ahonnan sokszor több tárggyal jöttem haza, mint amennyivel útnak indultam.”

Harangozni bármikor lehet

A gyűjtés évtizedeken át zajlott, s amikor egy faluban járt, akkor megszólította a házak előtt ücsörgő néniket és bácsikat, hogy a padlásukon esetleg vannak-e régi tárgyak, vagy ismernek-e olyan helyet, ahol korábban mesterember élt. A tárgyak kilencvenöt százalékáért fizetni kellett, csak kevesen adták ajándékba, így nem csoda, hogy Pecze Árpád szüleitől örökölt földje, a vagyon is erre ment el.

Régi kórházi telefonközpont, ólomkatonák, szenteltvíztartó-, cukorkás-, szemüveg-, fényképezőgép-gyűjtemény, bugylibicskák, homokfutó, szánkók, kévekötő-arató gép, hangszergyűjtemény, fésűkészítő gép, háromsúlyos órák – csak egy kis része azoknak a tárgyaknak, amelyeket meg lehet tekinteni a Mesterségek Házában, ahol még Gatto Néró zentaiakat ábrázoló karikatúrái is megtalálhatók, amelyekért annak idején két mázsa búzát kellett fizetni.

Pecze Árpád a Gatto Néró által készített karikatúrák előtt

A gyógyítással kapcsolatos tárgyak egy része, és egy edénygyűjtemény

Régen ilyen írógépek nélkül nem lehetett újságot készíteni

Állatorvos is volt a kovács

Október 19-én és 20-án két régi mesterséget mutattak be az érdeklődőknek, mindkettőt egy-egy zentai mesterember életén keresztül: az egyik Tóth Bojnik Géza kovácsmester, a másik pedig Kapás Sándor szódásmester.

Ami a kovácsmesterséget illeti, a kiállítás részét képezi Tóth Bojnik István, Géza nagyapjának az 1888-ban versenyre készített kovácscégérje, amelyért mesteroklevelet kapott, s természetesen ez is megtekinthető.

„Tóth Bojnik Gézának inas sem kellett, annyira jók voltak a reflexei, hogy kaloda nélkül patkolta meg a lovat, mivel érezte, merre mozdul majd az állat. Régen nem volt mindenhol állatorvos, így a kovácsok gyógyították a különböző nyavalyákat: a marha fogát kezelték, ha kellett, kivették, körmöt vágtak, gennyes daganatot fakasztottak ki” – mondta Pecze Árpád, aki egy vidám történetet is megosztott velünk:

Egyszer két paraszt érkezett a kovácsműhelybe, és munka közben bámulták a mestert. Közülük az egyik rábökött a tűzre, s megjegyezte, hogy az ott nagyon forró lehet. A kovács ezt észrevette, meghallotta, és ravasz módon annyit mondott nekik:

– Ha adtok egy százast, én azt megnyalom!

A fiatalabb paraszt azonnal ráállt, kivette a zsebéből a százast, átnyújtotta, s cserébe várta a nagy produkciót.

A kovácsmester a százast megnyalta, majd zsebre vágta, és dolgozott tovább…

Ha van sárga, lesz ész is

Kapás Sándor szódásmester neve bizonyára az idősebbeknek ismerősen cseng, de talán kevesen tudják, hogy korábban ő is kovácsként dolgozott. Egyik alkalommal a zsidókkal tárgyalt, akik azt mondták, ha van elég sárgája, akkor cserébe ők adnak észt. Ez azt jelentette, ha a mester ad nekik aranyat, ők cserébe tanáccsal látják el, hogy milyen szakmát válasszon, miből lehet szépen élni. Arannyal fizetett Kapás az ötletért, hogy szódás legyen, s mint később kiderült, a zsidók remek tanácsot adtak neki. Amikor beindult az üzlet, a mester az ágyából csináltatott utánfutót, s annak a segítségével hordta ki a szódát.

Kapás Sándor szódásműhelye

Pecze Árpád ezúton szeretne köszönetet mondani a két adatközlőnek, Kapán Jolánkának és Tóth Bojnik Máriának, akik közkinccsé tették az információikat, az érdekes történeteket a mesterek életéből, valamint rendelkezésünkre bocsátották a mesterleveleket, a szobrot, a képeket, a szerszámokat, a szódásüvegeket és a gépeket.

Arra a kérdésre, hogy megéri-e rászánni a két-három órát a kiállítás megtekintésére, talán az egyik látogató szavaival a legkönnyebb válaszolni:

– Az az osztályfőnök, aki nem hozza el legalább egyszer ide a diákjait, bűnt követ el!

Megújult az épület

Az 1998-ban alapított Régi Mesterségek Háza Zentán a Zmaj Jovina utca 16/B házszám alatt található, s ajánlatos egy nappal korábban bejelentkezni a 024/814-264-es vagy a 063/896-47-80-as telefonszámon. Az épületet nemrég a magyar kormány egymillió-százezer dináros összértékű támogatásából újították fel.