December 1-jétől, aki fizikai erőszakot alkalmaz rendőr, biró, ügyész, végrehajtó, közjegyző vagy egy állami szerv felügyelője ellen, 1-12 év börtönbüntetést kaphat. A büntető törvénykönyv módosításai után ezek a büntetések kétszer akkorák, mint eddig voltak – írja a 021.rs.

„Azért harcoltunk, hogy ugyanolyan jogaink legyenek, mint más hivatalos személyeknek és ez sikerült, most viszont felmerült egy másik probléma – hogyan lehet bebizonyítani a támadás tényét” – mondta Dragoman Paunović a Szerbiai Felügyelők Hálózatának elnöke, aki hozzátette, általában egy felügyelő látogat el leellenőrizni egy adott céget, ha pedig valamilyen erőszakos cselekmény történik, akkor az ottani munkavállalók a munkaadó mellett tanúskodnak.

“Azt kértük, hogy a felügyelők elleni erőszakos fellépés, az állam elleni támadásnak minősüljön és az ilyen ügyeket gyorsított eljárásban tárgyalják, a büntetések szigorúak legyenek, és a hivatalos személy elleni erőszakos eseteket egyenlően bírálják el” – mondta Paunović.

Az utóbbi időben többen is jelezték, hogy szeretnék megkapni a hivatalos személy státusát, legutóbb például a bírósági szakértők, előtte azonban kérték ezt az egészségügyben dolgozók, a tanügyi munkások, az újságírók, a Szerb Villanygazdaság (EPS) munkatársai, a városi közlekedési vállalatok sofőrjei, sőt a taxisok is.

Az igazságügyi minisztérium szerint az ezzel foglalkozó munkacsoport minden kérelmet megvizsgál majd, de elmondásuk szerint a törvény pontosan meghatározza, hogy kik is a hivatalos személyek: azok, akik egy állami szerv kötelékében teljesítenek szolgálatot, a választott és kinevezett személyek, végrehajtók, közjegyzők, katonai személyek…

A hivatalos személyek elleni erőszakos cselekmény szigorúbb elbírálásban részesül, viszont ha egy hivatalos személy vét a törvények ellen, akkor azt is másképpen bírálják el. Így például, ha a városi közlekedés buszsöfőrjei hivatalos személyekké válnának, akkor az eddigi szabálysértés, bűnvádi feljelentést vonna maga után.

____________________________________________________________________

Fotó:021.rs