A szerb parlament elfogadta az úti okmányokról szóló törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényt, amelynek célja az eljárás leegyszerűsítése és a polgárok jogainak hatékonyabb megvalósítása.

Az előterjesztő, Nebojša Stefanović belügyminiszter közölte, a polgároknak a jövőben lehetőségük lesz az útlevél érvényességi idejének letelte előtt hat vagy annál több hónappal korábban kérelmezni az új útlevél kiadását, hogy zavartalanul utazhassanak azokba az országokba, amelyekben előírás, hogy az útlevél az országból való kilépéstől számított kilencven napig érvényes legyen.

A módosítás során a képviselők azt a javaslatot is elfogadták, amely szerint a dokumentum nyilvános érvénytelenítése a jövőben a belügyminisztérium honlapján is megoldható, vagyis ezentúl nem kell újsághirdetést feladnia annak, aki érvényteleníti a dokumentumot, így pénzt spórolhat meg.