Egyes bulvárlapok, elemzők a rezsimhű, nemzeti frekvenciával rendelkező televízión, de tisztségviselők is összefüggésbe hozták Aleksandar Vučić államfő rosszullétét azzal, hogy az N1 televízió újságírója pénteken kellemetlen kérdéseket tett fel neki. Az újságíró szervezetek figyelmeztetnek, hogy az események effajta interpretálása egyenes nyomásgyakorlást jelent a független sajtóra és veszélyeztetik az újságírók biztonságát.

– Tudom, hogy Vučićnak milyen nehéz volt amiatt az érdekes sajtótájékoztató miatt, amit mi a televízión követhettünk, meg bizonyos nemzetközi képviselőkkel való tárgyalások miatt – mondta je Dragan J Vučićević, az Informer szerkesztője a Pink televízión. Az említett műsorban szinte kizárólag ezzel a sajtótájékoztatóval foglalkoztak, ahol többek között a fegyverkereskedelem körül kirobbant botrányról is kérdezte az N1 televízió újságírója az államfőt.

– Ez a kolléga, ha nevezhetem így, talán az N1-ről az államfő arcába nyomta a telefonját – hát hol lehetséges ilyet tenni? Az volt a terve, hogy provokálja Vučićot, hogy utána ebből káosz alakuljon ki – állította Vučićević.

Nebojša Krstić elemző azt rótta fel az újságírónak, ahogyan az államfővel beszélt, szerinte így az ember a barátaival beszél sörözés közben, de semmiképpen sem az államfővel.

Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere is erre utalt: – Láthatták pár órával azelőtt, hogy az államfőt felvették a kórházba, hogy az N1 újságírója, Miodrag Sovilj belemászik az államfő arcába a telefonjával és szégyen, hogy milyen alpári módon beszélt vele – mondta Vesić.

Az újságírók viszont arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen magyarázatokkal az újságíró biztonságát veszélyeztetik és nyomást gyakorolnak a sajtóra. Időközben az N1 televízió a hivatalos Facebook oldaláról levette az államfő betegségéven foglalkozó cikkeket azzal a magyarázattal, hogy nem akarnak teret adni a sértő kommentároknak és a gyűlöletbeszédnek.

Fotó: Prinscreen