A magyarkanizsai származású Sarnyai Eszter és testvére, Sarnyai Zoltán különleges művészi érzékeiknek köszönhetően élményekben gazdag életutat tudhatnak magukénak. Míg Esztert modellként ismerte meg a világ, addig Zoltán, amikor csak tehette, a zene és a fotózás örömének élt. És bár egyikük sem a Vajdaságban találta meg a boldogságot, életük mégis örömteli és teljes lett. De vajon mit jelent számukra a testvéri szeretet? Mi az, ami ennyire erőssé tette ezt a viszonyt, és hogy fér meg két művész egy családban?
– Nagyon sokáig légiutas-kísérő szerettem volna lenni, az adottságaim meg is voltak hozzá, ugyanis magas voltam és vékony, ám egy idő után megváltozott a véleményem. Tizennyolc évesen beadtam a jelentkezésem a Náray Tamás által vezetett szegedi modelltanfolyamra. A képzés elvégzését követően a divattervező szerződést ajánlott, ami olyan kiváltságot jelentett, hogy hiba lett volna visszautasítani. Ezt ma már kétségtelenül igazolja az az életút, amit magaménak tudhatok. Természetesen a szépséghez, a ruhákhoz, a színekhez és anyagokhoz fűződő harmonikus összecsengéshez való viszonyom már kislányként igen erőteljes és határozott volt. Ez volt az, ami megalapozta a hivatásom, minek köszönhetően később az egész világot bejárhattam. Szerencsére nincs ez másként napjainkban sem, ugyanis most épp egy, az anyaországot népszerűsítő kampány arcaként leszek látható a világ több pontján – kezdte gondolatait Sarnyai Eszter, akinek már kiskamaszként, 16 évesen lehetősége nyílt egy magyarkanizsai ruhaszalon modelljeként körbejárni a Vajdaságot. Ezen utak pedig kiváló alapként és tapasztalatként szolgáltak a számára a napfény városában az elismert divatszakértő által vezetett tanfolyamon, ahol aztán igyekezett minél többet és minél gyorsabban magába szívni a divat- és a manökenvilágból.
– Eszter mindig is nagyon céltudatos ember volt, és ez már egészen fiatal korában megmutatkozott. Maximalizmusának köszönhetően a mai napig nem képes hibázni, amibe belekezd, azt rendszerint tökéletesen be is fejezi. Kétségtelen, hogy ebben őt a pozitív gondolkodás viszi előre. Büszke vagyok rá! Amit csak lehetett, elért, rengeteg munkával és kitartással, de elérte. Nem kell sokat gondolkodnom a válaszon akkor, ha valaki megkérdi, ki a példaképem, egyértelműen a testvérem az – fogalmazott Sarnyai Zoltán, Eszter öccse, aki szerint kapcsolatuk a gyermekkori veszekedésektől eltekintve felhőtlen volt. Mindig mindenben segítették egymást. A testvéri szeretetnek pedig soha, semmi sem szabhatott határt, még az sem, hogy Zoltán Máltán, Eszter pedig Budapesten telepedett le.
Sarnyai Eszter modellként dolgozik
– Így igaz, Zoli és a szüleim is mindig nagyon büszkék voltak rám, ennek pedig hangot is adtak. Ez volt az a biztos, szeretetteljes háttér, ami megerősített abban, hogy igen, egy jó és számomra hasznos úton járok, amely tökéletesen megfelel annak, hogy kiteljesedjek. Nem titok, hogy sokáig a legnagyobb kihívást az egyedüllét jelentette, ugyanis azután, hogy megkötöttem a szerződést Náray Tamással, Budapestre költöztem. Az anyaország fővárosa viszont teljesen idegen és hatalmas volt a számomra. Tagadhatatlan, hogy gyakran elbizonytalanodtam és kétségbeestem, sőt elég sokat sírtam. Ezt a fajta rossz közérzetet azonban minden egyes színpadra lépés egy bizonyos szinten csillapította. Kárpótolt a kifutók csillogása és az azon elért rendszeres sikerek. Az egyik csak úgy követte a másikat, amit magam is nehezen hittem el. Ennek köszönhetően idővel egyre több embert ismertem meg, és egyre többet láttam a világból. Szuper barátokra és ismeretségekre tettem szert, amelyek mind a mai napig élnek, és amelyekért hálás vagyok – fejtette ki a modell.
Talán a sors fintora, hogy Eszter és Zoltán is édesanyjuk álmait valósította meg, és azokban lelt igazi hivatásra.
– Minden bizonnyal Eszter és én is édesanyánktól örököltük a művészetek iránti hajlamot. Anyu ugyanis fotográfusnak tanult, ám az élet úgy hozta, hogy nem tudott vele komolyabban foglalkozni. Emellett pedig modell is szeretett volna lenni, és ugyan minden adottsága megvolt ahhoz is, végül nem a kifutók világa volt az, ahol megtalálhatta önmagát. Így aztán, azt gondolom, számára kétségkívül egy megható ajándék az, hogy úgy Eszter, mint én megvalósítottuk az ő dédelgetett kis álmait. Sőt, számunkra ezek a szakmák egy-egy igazi hivatássá váltak akaratunkon kívül is – mesélte Zoltán, akinek először a zene iránti szeretet, majd később a fotózás volt az, ami szerelemmé vált. Véleménye szerint a testvére és ő is szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen bármikor bármibe is fogtak, a szüleik mindig mellettük álltak és biztattak őket mindenben.
Sarnyai Zoltán portréja (fotós: Köntös Bea)
– Már idejekorán körvonalazódott úgy a szüleim számára, mint az én számomra, hogy közel állnak hozzám a művészetek, azon belül is a zene. Hároméves koromban ugyanis már a bakelitlemezeket pakoltam a lemezjátszóra, és a padlón fekve, a két hangszóró között loptam az időt. Ezt aztán tizenhárom évnyi lemezlovasság követte kisebb-nagyobb sikerekkel. Ahogy a zenében mindig is a tökéletes hangzás, úgy később, amikor a figyelmem a fotózásra összpontosult, a tökéletes expozíció és képminőség lett a célom. Erre azonban viszonylag későn, 2011-ben került csak sor, akkor, amikor a nővéremtől kaptam egy kicsi digitális fényképezőgépet. Ez és az első kamerás mobiltelefon hozta meg igazán az érdeklődést a fényképezés iránt. Először mindent lefotóztam, amit csak tudtam, majd amikor a számítógépes kidolgozás elvarázsolt, autodidakta módon elkezdtem fejleszteni magam. Ezután hosszú éveken keresztül minden szabadidőmet az új technikák elsajátításával töltöttem. Mindig örömömet lelem a fotózásban, és ez az egyik olyan időtöltés, amely igazán kikapcsol. A másik természetesen a zene maradt – osztotta meg a képek szerelmese.
Zoltán ennek ellenére sohasem elégedett az alkotásaival, a visszajelzés viszont egyértelműen a tehetségét igazolja.
– Az egyik legemlékezetesebb megbízást a magyarkanizsai idegenforgalmi szervezettől kaptuk Srdić Igor barátommal. Az egész községet bejártuk, és minden turisztikai látványosságot megörökítettünk. Azóta is ezekkel a fotókkal népszerűsíti városunkat a szervezet. Megtisztelve éreztük magunkat, és nagyon élveztük a munkát, örök emlék marad mindkettőnek. Sőt, a kettőnk kollaborációja nem merült ki ennyiben, 2012-ben kiállítást rendeztünk a városi Dobó Tihamér Képtárban, amit következő évben megismételtünk. Emellett azt is elmondhatom, hogy az évek múlásával a fotózás egészen a fashion fotók elkészítéséig repített. Öt éve élek Máltán, ahol az egyik modell, akivel korábban együtt dolgoztam, nemrégiben elnyerte a Miss Supranational Malta címet. Bár manapság már csak és kizárólag a saját örömömre és a barátok felkérésére fotózok, a szenvedély ugyanolyan elánnal él, vagyis nyitott vagyok, bármit is hozzon a jövő ezzel kapcsolatosan – egészítette ki a mondanivalóját Sarnyai Zoltán, aki jelenleg Máltán a líbiai villamos energiahálózatot modernizáló cégben dolgozik. Eszter pedig hozzátette, hogy ő már akkor biztos volt testvére tehetségében és sikerében, amikor az első, neki vásárolt fényképezőgépre összespórolta a pénzt, és megvette azt.
– A szülővárosunkban, majd a Budapesten is megrendezett kiállítása egy olyan kézzelfogható tény, amely bizonyítja azt, hogy Zolinak különleges érzéke van a fényképezéshez. Ezt megelőzően lemezlovasként is többször szerepelt annak a stábnak a tagjaként, amely a divatbemutatóim zökkenőmentes és színvonalas lebonyolítását biztosította. Bátran állítjuk, hogy a közöttünk kialakult kapcsolat sokkal mélyebb és biztosabb, mint azok a bizonyos testvéri kapcsolatok – zárta a beszélgetést Sarnyai Eszter.
A cikk nyomtatott verziója a Családi Kör november 7-ei számában jelent meg.
