Kórházba került a szerb elnök a hétvégén, szív- és érrendszeri problémák miatt. Hírek szerint kedden, november 19-én jelenik meg ismét a nyilvánosság előtt, és folytatja a munkát.
Van ilyen, mondhatnánk, az államelnöki teendők végzése nyilván egy stresszes munkahely, és Vučić sem épp fiatal már. Nyilvánvalóan jobbulást kell kívánni neki, akinek meg politikai értelemben van baja vele, az majd fontolja meg, hogy a közelgő választásokon hova teszi az x-et, vagy győzze le őt más módon a politikai csatatéren, de ne az egészsége romlásán kárörvendjen. Ezzel és ennyivel akár pontot is tehetnénk erre az ügyre.
De mégsem.
Ugyanis szinte azonnal az elnök kórházba kerülése után megindult a nyilvános hajtóvadászat a közösségi oldalakon, egyes hatalmi politikusok részéről és a szerb nyelvű sajtó egy (komolynak talán kevésbé nevezhető) részében Miodrag Sovilj, az N1 televízió újságírója ellen. Merthogy az történt, hogy egy pénteki sajtótájékoztatón az újságíró egy kérdést intézett az elnökhöz, és eközben egy – a kérdéssel kapcsolatos – dokumentumot is mutatott neki a mobiltelefonján. És ez a „mobiltelefonos zaklatás” úgy kibillentette az elnök urat az egyensúlyából, hogy szinte azonnal kórházba kellett szállítani. Ergo, az újságíró tehet az elnök rosszullétéről.
Ezt viszont az ember legszívesebben egy nagy röhögéssel (nem nevetéssel: röhögéssel) intézné el. Ha lehetne. De nem lehet. Mielőtt továbblépnénk, azért rögzítsük: sokféle ostobaságot megtapasztaltunk már a világnak ezen a tájékán, de az, hogy az újságírónak az lenne a dolga, hogy óvja az elnök egészségét, azért mégiscsak új. Mondhatni, igazi „serbicum”, egy autentikus szerbiai találmány.
Azért nem lehet egyetlen röhögéssel elintézni, mert nem egy elszigetelt, egyedi, és messze nem az első esetről van szó, ami a sajtó és az újságírók elleni nyilvános támadásokat illeti. Az N1 televízió különösen szálka a jelenlegi hatalom és szimpatizánsai szemében, mindössze két héttel ezelőtt, amikor a televízió interjút sugárzott a koszovói miniszterelnöki hely várományosával, máig azonosítatlan személyek sértő tartalmú röplapokat dobáltak a televízió székhelyének udvarába, amelyek azt sugallták, hogy „valamilyen titkos kapcsolat” van Jugoslav Ćosić, az N1 programigazgatója és Edi Rama albán miniszterelnök között. De arra is volt már példa, hogy egy hivatalban levő miniszter arra szólította fel az őt kérdező újságírónőt, hogy „boruljon térdre előtte”, és ha egy kicsit még messzebb megyünk vissza az időben, sajnos arra is találunk példát, hogy újságírókat gyilkoltak meg, részben máig tisztázatlan körülmények között. Ezért kell felemelnie a szavát és hallatni a hangját mindenkinek, amikor újságírókat ér bármilyen atrocitás, mint ahogyan azt több újságírószervezet már meg is tette.
Az igazán példamutató azonban az lenne, ha ezt maga a ma munkáját megkezdő elnök tenné meg. Így legalább összhangban lenne saját kijelentéseivel, ugyanis épp az idén januárban jelentette ki a davosi világgazdasági fórumon, hogy „nem büszke a szerbiai sajtóban uralkodó állapotokra”, és egyben ígéretet tett, hogy „az állam mindent megtesz majd annak érdekében, hogy két év múlva elmondhassa, büszke a szerbiai sajtó- és szólásszabadságra”. Nos, elnök úr, itt a kiváló alkalom, hogy hitelt adjon a saját szavainak, jelentse ki egyértelműen, hogy az újságíró nem tehet semmiről, és Szerbia első számú közjogi méltóságának pozíciójából szólítsa fel az „ügyeletes karaktergyilkosokat”, hogy álljanak le a Sovilj elleni támadásaikkal.
De addig is, amíg ez megtörténik, tisztázzuk: nem az az újságírók dolga, hogy a mindenféle pozícióban levő mindenkori elnök urak mindenkori egészségügyi állapotára vigyázzanak.
