Az újságírók elleni merényletek kivizsgálásért felelős bizottság elnöke, Veran Matić a Szerbiai Újságíró Egyesületnek (UNS) elmondta, hogy értesítette Ana Brnabić kormányfőt arról, hogy a Žig info újságírójának, Milan Jovanovićnak egyelőre semmilyen anyagi támogatást nem nyújtott a grockai önkormányzat, hogy a férfi befejezze a felgyújtott házának a felújítását. Matić azért közölte ezt az információt a miniszterelnökkel, mert korábban Brnabić volt az, aki elmondta, hogy foglalkozni fog a probléma megoldásával.

Matić az UNS-nak elmondta, hogy Brnabić arra kérte, hogy keressenek másik forrást, hogy időben befejeződjön a ház felújítása, elsősorban a külső szigetelés, amely nagyon fontos a téli napok beköszönte előtt.

„Ha lenne rá akarat, akkor szerintem nagyon könnyen összejönne az összeg, azonban úgy érzem, egyesek nem akarnak szembemenni a község egykori volt elnökével, aki ellen bírósági eljárás folyik, mivel azzal gyanúsítják, hogy az ő ötlete volt a ház felgyújtása, vagyis Jovanović és feleségének a megölése” – mondta Matić, aki hozzátette, „teljesen érthetetlen, hogy a grockai község nem akarja legalább egy részét ennek a szörnyű igazságtalanságnak kijavítani”.

– Az akarat hiánya, hogy az okozott anyagi kárt megtérítsék, egy nagyon veszélyes üzenet, ami felbátoríthatja az újságírók elleni erőszakoskodókat – mondta a bizottság elnöke.

Az újságíró egyesület emlékeztetett a közvéleményt arra, hogy augusztusban Matić Jovanovićtyal és Živadinka Avramovićtyal, a grockai község elnökével közös megbeszélésen vett részt, amelyet Ana Brnabić kabinteje jelentette be. Korábban Brnabić és Jovanović találkozója után a miniszterelnök megígérte, hogy az állam biztosít majd anyagi eszközöket arra, hogy az újságíró befejezhesse a tavaly decemberben felgyújtott házának a felújítását.

Nyitókép forrása: N1 Televízió