Most a kávém mélyére ültél,
csak a szem sugára villan
néhány pillanatra ki a sötétből:
elhitetve, így van rendjén,
hátradőlve önmagunkban
– önmagunkból lesve ki –
fotelnek álcázott lelkünk
kényelmet imitálva,
pedig az első hely mindig
a vendéget illeti.