Megtartotta 2019-es évértékelőjét Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere, aki többek között elmondta, hogy sikeres pályázatokban és infrastruktúra-fejlesztésekben gazdag évet tudhat maga mögött Magyarkanizsa község. A polgármester szerint az elmúlt egy évben megszépült a nagypark és a Tisza-part is, elkezdődött a szennyvíztisztító kapacitásának bővítése, jelenleg is zajlik a főtér felújítása, de emellett több utat, utcát és intézményt is sikerült felújítani.

A felsorolt fejlesztések összértéke mintegy 220-250 millió dinár, amelyekre az önrészt az önkormányzat biztosította a költségvetésből, ami 70-80 millió dinárt tett ki. Fejsztámmer szerint az idei év remek alapot jelentet majd a jövőre nézve, ugyanis szerinte a 2019-es évet lehet alapul venni a 2020-as tervezéséhez.

– Minden egyes szolgáltatást, minden egyes támogatási, politikai részt végig tudtunk csinálni, amit elterveztünk, legyen az akár a közterületek, közterek tisztán tartása vagy karban tartása, vagy akár a civil szervezetek és a sportegyesületek, vagy a kulturális programjaink támogatása és a finanszírozása – olvasható a Vajdaság Ma tudósításában.

Az évértékelőn az is elhangzott, hogy a jövőben szeretnék a jelenleg nem működő autóbusz-állomást beüzemelni, valamint a parkban lévő Vigadót felújítani.