A Tisza Automotive vállalat nagykikindai gyárában hetvennégy munkavállaló kapta kézhez a sikeresen elvégzett képzést igazoló tanúsítványt. A keddi ünnepélyes eseményen megjelent Branislav Bandić tartományi gazdasági titkárhelyettes, aki a vállalat és a tartományi intézmények jó együttműködéséről szólva kiemelte: – A szerbiai és külföldi gazdasági szereplők támogatása egyaránt fontos számunkra. Együttműködünk az újvidéki Edukációs központtal, amely különböző képzésekkel segíti a gazdasági szféra termelői szektorát. Ez az elmúlt évekre visszatekintve igen eredményesnek mondható.

Branislav Bandić tartományi gazdasági titkárhelyettes

Radovan Ignjatov, a Tisza Automotive fejlesztési osztályának vezetője elmondta, hogy a munkakörülmények állandó fejlesztését és javítását napi feladatnak tekintik. Beszélt a nagykikindai gyár bővítéséről is, amely a növekvő termelési igény miatt vált szükségessé. A héten kezdik meg a belső munkálatokat, a további termelői sorok indítása pedig új munkahelyek megnyitását fogja eredményezni. – A zentai üzemünkben 2015-től alkalmazunk nagykikindai dolgozókat. Akkor mindösszesen huszonheten voltak, ma pedig csaknem ötszázan dolgoznak itt, a helyi üzemünkben. Az, hogy az idén nyáron megnyitotta kapuit ez a gyár, jórészt a dolgozóik kitartó munkájának eredménye.

A Szerbiai Önálló Szakszervezetek nagykikindai elnöke, Ilija Drljić kiemelte, hogy valóban partnerségi kapcsolatot ápolnak a vállalattal: – Az év elején aláírt kollektív szerződést a vállalat maradéktalanul betartja, és ebben az önkéntes nyugdíjjárulék fizetésére is kötelezettséget vállalt. Az év végi béremelések pedig túlmutatnak a törvény által előírt kötelezettségeken.

A Tisza Automotive nagykikindai gyára idén augusztus elején nyitotta meg kapuit a Jaffa-Banini vállalattól bérelt csarnokban. Az új munkavállalók négy hónapos felkészítése folyamatosan zajlik, pillanatnyilag is ötven fő vesz részt a belső képzésen. A vállalat jelenleg több mint kétezer-kétszáz munkavállalót foglalkoztat, és ez a szám folyamatosan növekszik, írja a Gradski Online.