Indák
a nyakam körül.
A szavaid némák.
Sikoltva hullanak a porba,
céltalanok,
hiábavalók,
már csak emlékek,
mint te.
Könny
a szememben
emlékezik:
amikor még
felhőben lakó
esőcsepp volt,
szebbnek látta
a világot.
Most szomorúságom
hírnöke.
Sötétség,
ragadós tudatlanság,
szidalmakat okádók,
hamis, igaztalan
boldogtalanok,
az élet
nem fáj annyira,
amennyire szeretnétek!
