A Szerbiai Posta közvállalat kedden közölte, hogy a nyugdíjak kifizetése zavartalanul folyik országszerte mind az 1446 postafiókban, és igyekeznek biztosítani a zökkenőmentes munkát annak érdekében, hogy időben kifizessék a nyugdíjakat, és elvégezzék az egyéb postai feladatokat.

A nyugdíjkifizetés első napján a posták tolóablakain több mint 103.000 nyugdíjasnak fizették ki a juttatását, áll a közleményben, melyben beharangozták, hogy az a 190.000 személy, akinek a postás házhoz hozza a nyugdíját, szerdától kezdődően, a tervek szerint a következő öt nap során megkapja járandóságát.

December harmadikától máig időben kézbesítettek 15.700 magánvállalkozói, illetve 61.000 mezőgazdasági nyugdíjat, mutat rá közleményében a Szerbiai Posta.

Szerkesztőségünk úgy tudja, hogy a posta közleményével ellentétben Zentán például ma senki sem tudta a tolóablaknál felvenni a nyugdíját és értesüléseink szerint a fővárosi postások sem fognak dolgozni. Szabadkán ma a postákon a nyugdíjat ugyan felvehették az arra jogosultak és közüzemi számláikat is befizethették, de más postai szolgáltatást nem vehettek igénybe és a kézbesítők sem viszik ki a küldeményeket.