Arról, hogy mennyire veszélyes tud lenni az úton a felelőtlen ember járműveivel felhordott sár, és hogy mennyire balesetveszélyes a nedves földdel itt-ott borított úton közlekedni, pár héttel ezelőtti számunkban részletesen foglalkoztunk. Abban a cikkünkben azt is leírtuk, milyen büntetésre számíthat az, aki nem tartja be a szabályokat.
Viszont egy dolog az elmélet, és – megszokhattuk már Szerbiában – egy teljesen másik a gyakorlat. A bánáti síkságban autóztam éppen, amikor arra lettem figyelmes, hogy gőzerővel építik a kerékpárutat. Az idő éppen enyhülőben volt, ezért a hatalmas járművek igen nagy mennyiségű földet hordtak fel az útra. Fura volt látni, hogy miközben valami épül, mellette három méterre valamit járhatatlanná tesznek a gépek. Az egyik sáv olyannyira tele volt földdel, hogy az autósok kénytelenek voltak áttérni a szemközti sávba.
Azon kezdtem tűnődni, hogy ki és mikor takarítja majd el a focilabda méretű földarabokat, de mindössze pár másodpercig foglalkoztathatott ez a kérdés, a válasz azonnal szembejött. Pontosabban én értem oda, és a saját szememmel láthattam – mit láthattam, csodálhattam meg azt a fantasztikus, olcsó és részben hatásos módszert, amellyel a földdarabok visszakerülnek az őket megillető helyre. A „módszer” abból állt, hogy egy munkás integetett az autósoknak, hogy lassítsanak le, és térjenek át a másik sávba, egy másik pedig a fekete csizmáját nem kímélve, Messit és Ronaldót megszégyenítő mozdulattal, egyesével küldte vissza a földdarabokat arra a területre, ahonnan jöttek.
A földrúgást csak pár másodpercig csodálhattam, pedig jó lett volna alaposabban szemügyre venni és tanulmányozni. Mindenesetre egyből beugrott az idősebb emberek által oly előszeretettel hangoztatott kijelentés, amit az írás címének is adtam. Közben az a jelenet jutott eszembe A tanú című filmből, amikor elhangzik a kultikus mondat: „Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk.”
https://www.facebook.com/watch/?v=237838383802606
