„A szüleink hagyták, hogy a ballépéseink ellenére megvalósítsuk önmagunkat”

A szabadkai származású testvérpár, László Paulina és Bálint eddig bejárt kalandos életútját az önmegvalósítás, a közvetlen környezetük tudással és élményekkel való gazdagítása jellemzi.

A bennük rejlő – pozitív értelemben vett – szereplési vágy és az a cél, hogy nyomot hagyjanak maguk után mint a társadalom hasznos tagjai, a többi között arra ösztönözte őket, hogy pedagógusi hivatást válasszanak maguknak. Elmondásuk szerint mindez sokkal inkább ösztönösen, mintsem tudatosan történt. Kreativitásuk kibontakozását mindig az odahaza kapott, szabad szellemben való neveltetés támogatta. Kapcsolatuk a kölcsönös bizalomra és szeretetre épül. Feltétel nélkül támogatják egymás ötleteit és terveit. És bár a köztük lévő ötévnyi korkülönbség sokszor nézeteltéréshez vezetett a felnőtté válás során, a neveltetésből adódó, hasonló életfilozófia – ami nem más, mint a sokoldalúságra és a változásra való törekvés – újra és újra összekovácsolta őket. Kapcsolatukat még szorosabbá tette az, hogy létrehoztak egy SweetSpot nevezetű, egyedi gasztroblogot, ahol Bálint az oldal működéséért, Paulina pedig a tartalomért felel.

– Jelenleg főállásban a szabadkai Egészségügyi Középiskolában dolgozom angoltanárként. Emellett magánórákat adok, alkalmanként fordítok, és a SweetSpot nevű gasztroblogomat egyengetem.  Valamint hamarosan egy újabb szerepkör is vár rám, ugyanis néhány napon belül megszületik a kisfiam. A pedagógiai hivatás választása egyáltalán nem volt tudatos, legalábbis a kezdetekben nem. A tanításhoz véleményem szerint nélkülözhetetlen egyfajta szereplési és a jó értelemben vett „hagyjunk nyomotˮ-vágy, bennem pedig mind a kettő megvolt. Ennek a hivatásnak az egyik legmagasabb rendű érdeme a tárgyi tudás átadásán túl a személyiség kialakításának irányítása, a problémamegoldási technikák megmutatása, sok esetben személyes példákon keresztüli átadása – kezdte gondolatait Paulina. Hozzátette, hogy a felkészültség elengedhetetlen, ugyanakkor a tanári pálya mindennap újat, egyre gazdagabb tapasztalatot kínál, a szépségekkel és a rendkívüli pszichikai igénybevétellel együtt.

– Fel kell tudnunk ismerni, hogy ez a szerep egészséges személyiséget, nyitottságot, empatikus képességet, értelmi és érzelmi gazdaságot, tisztességes felkészültséget és a hivatás iránti elkötelezettséget követel. A mai viszonyok közt ez azonban nem is olyan könnyű, egyértelmű. Erőfeszítést igényel. Hangsúlyoznám, hogy mindehhez viszont elengedhetetlen a pihenésre való lehetőség, a szellemi feltöltődésre szolgáló idő, amelyet nekem nagyrészt a kreatív sütögetés és a testvérem segítségével létrehozott gasztroblog biztosít.

Induljon a sütiblog!

László Paulina négy évvel ezelőtt azon kapta magát, hogy nagyon sok időt tölt azzal, hogy külföldi magazinokban receptek után kutat, különböző angol, amerikai, skandináv sütiblogokat búj, és hogy egyre többet kísérletezik a konyhában a különféle finomságok elkészítésével. Ennek eredményeként merült fel a sütiblog ötlete.

– A SweetSpot blog elindítása hirtelen ötlet volt, amit főként az ösztönzött, hogy elfelejtettem a kikísérletezett pontos receptjeimet, egyszer megcsináltam, de mivel nem jegyeztem le, nem maradt nyoma, ezért sokszor el sem tudtam volna újra készíteni, így kerestem ennek a hobbinak egy felületet. A blog megvalósításában az öcsém segített. Emellett a szűk baráti társaságomban is akadtak olyanok, akik a honlap elkészítésében voltak a segítségemre. Így vált egy csapásra a sütiblogom a kulináris kalandozásaim térképévé. A sütés és az ehhez szorosan kapcsolódó blogírás és fényképezés számomra egyfajta kifejezésmód, kreativitás és önmegvalósítás. Teljesen kikapcsol a konyhai alkotás folyamata. Figyelembe véve, hogy mennyi időt, pénzt és energiát vagyok hajlandó rászánni anélkül, hogy mindeközben tehernek érezném, elmondhatom, hogy a hobbiból egy új hivatás született – mesélte Paulina, akit vonzanak azok a kihívások, amelyek a bloggerkedésben, sütésben és egyáltalán a cukrászkodásban rejlenek.

– Azt, hogy idővel ez is hivatássá vált, nemcsak az imént felsoroltak, de a különböző sütiverseny-zsűrizések és egy magyarországi televíziós sütési műsorban való részvétel is tovább erősítette – fejtette ki a blogger.

Bálint szerint nem volt nehéz felismerni, hogy Lalának kivételes tehetsége van az újhullámos cukrászathoz.

– A kezdeti időszakban a honlap kinézetének megtervezésében segédkeztem, aztán az első fényképezőgép beszerzésében, az új blogbejegyzések és receptek lektorálásában, majd pedig a blog különböző közösségi oldalakon való népszerűsítésében. Ha nagyon pimasz akarnék lenni, akkor úgy is fogalmazhatnék, hogy azóta a nővérem hobbijának farvizén evezve hetente élvezem a kóstolással és nassolással járó élvezeteket. Nem titok, hogy elérkezettnek érzem az időt arra, hogy belevágjon egy saját márkanév kialakításába és ezzel együtt egy cukrászüzem, esetleg cukrászda megvalósításába, amiben mindenképp segíteném őt – kapcsolódott testvére gondolataihoz Bálint, aki Paulina után szintén pedagógiai pályára lépett.

Soha sem voltam egy mintagyerek

– A széles érdeklődési köröm eredményeképpen, illetve az élet adta kényszerhelyzetek miatt is az elmúlt másfél évtizedben megjárhattam a politika, a média, a vendéglátás, a mezőgazdaság, az oktatás, a sport, a humán-menedzsment és legújabban az informatika világát is. A különböző, sokszor homlokegyenest eltérő munkakörökön és szerepeken keresztül is igyekeztem kifejezni a saját személyiségemet, mely nyilván az évek során csiszolódott és alakult, legfőképpen a hibákból levont következtetések alapján. Tagadhatatlan, hogy a tanári szerepben éreztem magam a legjobban, a maga összes problémájával együtt. Szeretem átadni a tudást, legyen az bármekkora volumenű, lényeg, hogy hasznosítható legyen az életben. Nemrégiben viszont az informatika irányába terelt az a modern szemlélet, amellyel az IT bekapcsolja az embert az állandóan pörgő és megújuló világ információáramlásába. Nagyon jó lenne, ha ezt a két hivatást a jövőben nemcsak párhuzamosan, hanem akár ötvözve űzhetném. Erre vonatkozóan van már némi előrelépés, hiszen jelenleg mentori és előadói feladatokat is ellátok egy programozással foglalkozó oktató cégnél, de ezt szeretném egy magasabb szintre vinni a későbbiekben – fejtette ki Bálint.

Elmondása szerint igen kevés tudatosság volt abban, hogy testvére után ő is ennek a hivatásnak él majd. Kihangsúlyozta, arra viszont nagyon büszke, hogy egy, a középosztályból származó, délvidéki magyar gyerekként, az anyaországi és balkáni hatásoknak köszönhetően olyan élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodhatott, amelyek meghatározták későbbi hozzáállását, és amelyek nélkül minden bizonnyal szegényebb lenne. Annak pedig kimondottan örül, hogy megélhette azt a civilizációs átalakulást, amely a világ digitalizációját hozta el.

– Soha sem voltam egy mintagyerek. Izgága természetemből kifolyólag édesanyámnak volt pár nehéz éve velem. Kitartását, végtelen türelmét és támogatását ezúton is köszönöm. Ettől függetlenül folyamatosan arra törekedtem, hogy tudásomat és ismereteimet a megfelelő keretek között bővítsem. Mindig minden döntésemet szabadon hoztam meg, a szüleim és testvérem pedig mindenben támogattak. Így aztán ténylegesen haladhattam az önmegvalósítás útján. Ami azzal járt, hogy elkövettem néhány ballépést, amelyek okulásként szolgáltak. Célunk, hogy napról napra teljesebbek legyünk – mesélte Bálint, s Paulina mindezt csak megerősíteni tudta.

A testvérünkre a jövőben is támaszkodhatunk

– Ahhoz, hogy önmagunk lehessünk, kell egy csomó tapasztalat, kudarc, próbálkozás és önismeret. Szerencsére mindkettőnkben megvan minderre a nyitottság. Ugyanis mind a ketten sokoldalú egyéniségek vagyunk. És bár látszólag teljesen más lángerősséggel égünk, kettőnk közül az öcsém a nyughatatlanabb és türelmetlenebb, én pedig a megfontoltabb. Ő az idejét és az erejét nem kímélve hajlamosabb felaprózni az energiáit és több dologgal foglalkozni egyszerre, míg én kevesebb dologba, de annál alaposabban merülök el.  Az életfilozófiánk valahol mégis ugyanaz, a sokoldalúságra és a változásra való képesség és igény. Talán éppen ezért tudjuk egymást ilyen jól támogatni, még ha mindketten más hosszúságú köröket is írunk le céljaink eléréséhez. Mindig is felnéztem az öcsémre a sosem csillapodó tettre vágyása miatt. Szerintem csakis ez az, ami előbbre vihet valakit azon az úton, hogy elégedettebbé, boldogabbá váljon, és minél inkább önmaga lehessen. Büszke vagyok rá, hogy benne megvan ez a hajtóerő, amely rám is gyakran ösztönzően hat. A testvérünkkel rengeteg közös élmény köt össze bennünket, és ő az egyik legfontosabb személy az életünkben, akire a leginkább támaszkodhatunk – emelte ki Paulina.

A kor, a nembeli és a személyiségbéli különbség ellenére mind ketten azt érzik, hogy legfőbb támaszai egymásnak.

– Azokban az esetekben, ha valamelyikünknél valamilyen krízishelyzet üti fel a fejét, megosztjuk a véleményünket és javaslatunkat a másikkal. Tesszük ezt mindenféle szuggesztió nélkül, abszolút a másik érdekeit szem előtt tartva. Büszkeséggel tölt el, hogy a nővérem egyik legjobb tulajdonsága az, hogy képes szinte mindig pozitív maradni, kreativitásával újat alkotni, és az általa teremtett hangulatot az iskolában, a baráti körében, a blogján és a közvetlen környezetébe is észrevétlenül átültetni – zárta gondolatait az informatikus.

Az írás a Családi Kör 2019. december 11-ei számában jelent meg.