Csütörtökön az adai községházán aláírták a wellnessközpont munkálatainak megkezdésére vonatkozó szerződést – írja az RTV honlapja.

A szerződést a beruházó nevében Juhász Tibor, az Adica Üdültetési Közvállalat igazgatója, a kivitelező képviseletében pedig Milovan Zeljković, a Best Izgradnja cég tulajdonosa látta el kézjegyével.

A beruházás összértéke 439,5 millió dinar, a kivitelezésre a munkálatok megkezdésétől számítva 550 nap áll rendelkezésre.

Az objektumot az adai rekreációs központban egy közel 2300 négyzetméteres területen alakítják ki, ahol három beltéri medence kiépítését tervezik. A wellnessközpont egyidejűleg 160 fő befogadására lesz alkalmas.

„A wellnessközpont megépítése után egész éven át tudjuk majd üzemeltetni a létesítményt, ahol az időjárás körülményeitől függetlenül 12 hónapig melegvizes fürdők várják vendégeinket” – mondta Juhász Tibor, az Adica Üdültetési Közvállalat igazgatója.

Az adai önkormányzat közleménye szerint a wellnessközpont kiépítése Ada község eddigi legnagyobb jelentőségű turisztikai beruházása.

____________________________________________________________________

Fotó:PannonRTV