A Belgrádi Egyetem etikai bizottságának azon határozata ellen, amely megállapítja, hogy Siniša Mali doktori disszertációja plágium, a szerb pénzügyminiszter panaszt nyújtott be a közigazgatási bírósághoz, tudatja a 021.rs hírportál.

Az információt Milka Babić, a közigazgatási bíróság szóvivője is megerősítette.

A szóvivő írásos nyilatkozatában arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy Siniša Mali december 17-én indított pert a közigazgatási bíróságon a Belgrádi Egyetem etikai bizottságának határozata ellen.

„A felperes kétségbe vonja a másodfokú szerv, a Belgrádi Egyetem etikai bizottságának november 28-i határozatát, amely a rektor panaszai alapján írta felül az első fokú szerv, azaz a Szervezéstudományi Kar tudományos-oktatási tanácsának október 28-i határozatát” – áll a bírósági szóvivő nyilatkozatában.

Arra a kérdésre, hogy az ítélet meghozataláig elhalasztják-e a Belgrádi Egyetem szenátusának a Siniša Mali doktori címének megvonására vonatkozó határozata végrehajtását, Milka Babić azt válaszolta, hogy a per, amit a határozat ellen indított, a szabályok értelmében nem késlelteti annak végrehajtását.

Dušan Teodorović akadémikus a Twitter közösségi oldalon keresztül intézett kérdéseket Siniša Mali pénzügyminiszterhez:

„Miniszter úr! Ön szégyentelenül ellopta azt, ami a másé. Beperelte a Belgrádi Egyetemet, amely megakadályozta Önt az intellektuális tolvajlásban.

  1. Tud-e az emberi civilizáció történelmében egyetlen egy olyan esetről, amikor valakinek a bíróság ítélte oda a doktori címet?
  2. Legalább egy kicsit is szégyelli magát?”

– vonta kérdőre a pénzügyminisztert az akadémikus.