Először igyekeztek bennünket, egyszerű állampolgárokat a számokkal lenyűgözni: „már kétszáz, már háromszáz, már hatszáz, már nyolcszáz és végül már több mint nyolcszáz rendőr, valamint a Biztonsági-Információs Ügynökség (BIA) munkatársai, vadászok és önkéntesek keresik Monika Karimanovićot, akit a malčai borbély néven elhíresült Ninoslav Jovanović rabolt el.”
Aztán jött az újabb bejelentés a szerbiai rendőrség igazgatójától, aki közölte, hogy „az akcióban nyomkereső kutyák, drónok, helikopterek és hőkamerák is segítik a munkát”, s ez még mindig nem volt elég, ugyanis ezt még sikerült megfejelni azzal az információval, amely úgy hangzott: „a rendőrség éjjel-nappal terepen van”.
Ezt így mind elolvasva, meghallgatva senki nem kételkedhetett abban, a szerb rendőrség meg fogja találni a tizenkét éves lányt. A leglényegesebb kérdés természetesen az volt, hogy a kislány életben lesz-e, ugyanis a legtöbb ehhez hasonló emberrablásos esetből az derül ki, hogy az első negyvennyolc óra a legfontosabb, s az idő múlásával egyre csökken annak az esélye, hogy az eltűnt gyermek élve kerül elő.
Aztán vasárnap este, tíznapi keresés után a niši Emil Živić, a Pasjača nevű településen levő, elhagyatott víkendházában élve találta meg a kislányt, s amikor a fiának azt kiáltotta, hogy add a pisztolyt (természetesen semmilyen fegyver nem volt náluk), akkor a malčai borbély kiugrott az ablakon és kereket oldott.
Azóta mintegy húsz óra telt el, s a rendőrségnek nem sikerült megtalálnia azt a Ninoslav Jovanovićot, aki először 1996-ban, másodszor pedig 2005-ben erőszakolt meg egy kislányt. Először tíz, másodszor tizenkét és fél év letöltött börtönbüntetés után szabadult, s legutóbb öt hónapot töltött a rács mögött, mivel a közösségi portálokon nőket zaklatott.
Már az is a (jog)állam csődje, hogy egy ilyen múlttal rendelkező személy időnként szabadlábon lehet, s újabb erőszakos cselekedetet követhet el. Arra pedig, hogy nem a szerb rendőrség találta meg a kislányt, s az elkövetőt még mindig nem sikerült elfogni, nincs szó.
Egyedül talán a folyamatos média jelenlét miatt lehetne vállon veregetni a belügyminisztérium és a rendőrség munkatársainak tevékenységét, ugyanis a tájékoztatási eszközök valóban sokszor és nagy terjedelemben foglalkoztak az esettel, amelyről már az is értesülhetett, aki úgy kerüli a híreket, mint az ördög a tömjént.
„Legyenek biztosak benne, hogy elkapjuk” – ezt hétfőn reggel Biljana Popović, a Szerbiai Belügyminisztérium államtitkára nyilatkozta, aki szerint „Ninoslav Jovanovićnak minden bizonnyal nincs tettestársa, aki segítene neki, de van nála lőfegyver, kés és zsilett”.
Aki nem értené: egy pszichopata bűnöző, akinek még cinkostársa sincs, de van pisztolya, kése és zsilettje, továbbra is nyerésre áll a teljes szerb rendőrséggel, bűnüldözéssel szemben, amely hőkamerákat, helikoptereket, drónokat, nyomkereső kutyákat is bevetett az akció során.
Röviden és tömören a felelős vezetők viselkedésére és erre a helyzetre azt lehetne mondani, amit korábban Stephen Bozhen egyik hozzászólásában írt:
„A szart csokoládéként, a szégyent sikerként eladni”.
Tűpontos leírása annak a helyzetnek, amelyben a Szerbiában élő polgárok vannak, a kendőzetlen valóságnak, amely körülvesz bennünket.
Most, hogy legalább a kislány egy átlagembernek és a fiának köszönhetően előkerült (hála az égnek, hogy épp kedvük szottyant megnézni, milyen állapotban van a víkendházuk), az illetékesek megnyugodhatnak, a feladatot úgy teljesítették ötven százalékban, hogy ahhoz az ég adta világon semmi közül sem volt. De a siker az siker, azt illik szépen lekommunikálni, hangoztatni, és a választások előtt plusz pontokat szerezni azoknál az embereknél, akik még hisznek a rendszer működésében, abban, hogy a hatalmon levők megvédik és szolgálják őket. Normális országban maga az elnök szólítaná fel a vezetőket, hogy azonnal nyújtsák be a lemondásukat. Szerbiában ez elképzelhetetlen, s nagyon valószínű, az év végén az elnök még külön kihangsúlyozza majd a belügyminisztérium kiváló munkáját.
Itt az év vége, lehet majszolni a karácsonyra kapott csokoládét, fürödni a siker(ek)ben – váljék egészségére azoknak, akik szerint ez a helyes út egy szebb és kiszámíthatóbb jövő felé.
