Az apatini R. Roland (46) kedden egy karddal vágta le a bácsszentiváni (Prigrevica) Dušan Č. (66) alkarját. A férfit Újvidékre szállították, a klinikai központ orvosai mindent megtesznek, hogy megmentsék a sérült végtagját. A támadót a rendőrök letartóztatták, közölte a Blic.

A szörnyű támadásra kedden délután két óra körül került sor Dušan Č. bácsszentiváni házának udvarán. A nyomozás részleteibe beavatott forrás szerint Roland Dušan fiával, Milan Č.-vel akart leszámolni, aki a gyanú szerint három hete felgyújtotta méhészetét és ezzel hatalmas anyagi kárt okozott neki.

Dušan állítólag a fiát, Milant védelmezte, akire Roland karddal támadt rá, és ekkor szerzett súlyos sérülést.

– Sokkoltak a történtek. Feltételezem, hogy Roland csalódott az intézményekben, mert az ügyész nem indított hivatali eljárás a piromániás férfi ellen, hanem azt tanácsolta neki, hogy fogadjon ügyvédet és indítson magánpert. Azt terveztük, hogy emiatt felkeressük az ügyészt, hogy elbeszélgessünk vele. Nem tudom, de bizonyára sok minden összejött neki – nyilatkozta Rade Stevanović, az Apatin Méhészegyesület elnöke és hozzátette, előző este még együtt voltak Rolanddal a karácsonyi vásárban, és semmilyen jel sem utalt arra, hogy ilyesmire készülne.

– Feleségével és három gyermekével volt, és teljesen normálisnak tűnt. Nem tudom felfogni, hogy miért tett ilyet, mikor ő maga is tudja, hogy ezzel semmi sem fog megoldódni – tette hozzá Stevanović.

Amint azt korábban már írtuk, Roland méhészetében háromszor keletkezett tűz és a lakókocsija is kiégett.

Apatini bosszú: Karddal vágta le a feltételezett gyújtogató apjának alkarját

Az Apatin melletti Bácsszentivánon (Prigrevica) a 46 éves R. Roland egy karddal vágta le a 66 éves Dušan Č. alkarját, tudatja a Blic szerb sajtóértesülések alapján. A sérült férfit kórházba szállították, a bűntény részleteit vizsgálják. A Telegraf nem hivatalosan úgy értesült, hogy a támadót feltehetően a bosszúvágy vezérelte, ugyanis a férfi méhész, akinek a közelmúltban gyújtogatás miatt kiégtek a kaptárai.

Folyamatban van az ügy részleteinek felderítésére indított vizsgálat.

Nyitókép: apatinskenovine.rs