Mégsem kell újév után lecserélni a kilenc évvel ezelőtt kiadott rendszámtáblákat, idézi Nebojša Stefanović belügyminisztert a 021.rs hírportál.

A belügyi tárca közleménye szerint a tárcavezető aláírta a gépjárművek és csatolt eszközök bejegyzéséről szóló szabályzat módosításait, ennek köszönhetően pedig nem kell majd újévtől lecserélni a rendszámtáblákat, mint ahogyan ezt a szabályzat korábbi szövege előírta.

A rendszámokat csak abban az esetben kell majd cserélni, ha azokat olyan sérülés éri, vagy annyira elkopnak, hogy használhatatlanná válnak, amennyiben elvesznek, illetve megsemmisítik, vagy ellopják azokat. Akkor is táblát kell cserélni, ha a járművet másik közigazgatási területen jegyzik be.

2020. január elsejétől a forgalmi engedélyeknek sem lesz lejárati idejük. A korábban kiállított forgalmi engedélyek érvényességének lejártát követően a tulajdonosok új, határidő nélküli érvényességi idejű forgalmit igényelhetnek.

A belügyminisztérium a gépjármű tulajdonosoknak azt tanácsolja, hogy a külföldön való zökkenőmentes közlekedés érdekében cseréljék le a forgalmi engedélyt, amennyiben az lejárt.