Japán útlevéllel 191 országba lehet vízum nélkül eljutni, Szerbia ezen a listán a 39. helyen szerepel – írja a 021.rs.

A „Henley & Partners” cég minden évben összeállítja azt a listát, amelyen a sorrend az alapján alakul, hogy mely állam útlevelével lehet vízum nélkül több országba utazni.

A volt jugoszláv tagköztársaságok közül a szlovén útlevél a „legerősebb”. Ez a 11. helyhez elég. Horvátország a 20., míg Montenegró a 46. helyen szerepel, Észak-Macedónia a 47., Bosznia-Hercegovina 52. helyezett ezen a listán, míg a koszovói útlevél a 99.

Magyarország az előkelő 10. helyen szerepel a „Henley & Partners” felmérésében.

A japán után a második helyet Szungapúr, a harmadikat pedig Dél-Korea foglalja el, akik Németországot, Olaszországot, Finnországot, Spanyolországot, Luxemburgot és Dániát előzik meg.

A legkevesebb országba (mindössze 26 ilyen van) avganisztáni útlevéllel lehet utazni.

Érdekessége még a listának, hogy az amerikai és a brit útlevél, amely öt évvel ezelőtt vezette ezt a felmérést, most holtversenyben mindössze a 8. helyet foglalja el.

____________________________________________________________________

Fotó:021.rs