A New York Times újságírói szerint hiteles az a felvétel, amely csütörtökön bukkant fel az interneten, és amelyen nagy valószínűséggel az látható, amint a 176 emberrel a fedélzetén Iránban lezuhant repülőgép találatot kap a teheráni repülőtértől nem messze – írja a 444.hu.

Amerikai források már korábban állították, a repülőgépet iráni találat érhette, és emiatt zuhant le. A New York Times azt írja, hogy a videofelvétel és a lezuhant repülőgép repülési adataiból úgy tűnik, a gépet pár perccel a felszállás után találták el.

A videófelvételen látható, ahogy a sötét éjszakában felvillan valami, aztán lassan lehalványul, majd később dörrenés hangja hallatszik: a fényhatás és a hang megérkezése közötti időeltérésből kiszámítható, hogy a felvételen látható repülő háromezer-kétszáz méteres magasságban lehetett, amikor találatot kap, ez stimmel a repülési adatokkal.

Az NYT a felvételen kivehető tereptárgyakat is beazonosította a műholdképek alapján.

A Bellingcat nemzetközi oknyomozó újságírócsoport is bizonyítottnak találta a repülőt eltaláló rakétáról készült és az interneten megjelent videofelvétel hitelességét – számolt be az UNIAN ukrán hírügynökség. A Bellingcat közleménye szerint szakértőik egy csoportja megmérte azt az időt, amennyi szükséges a kamerának a robbanás hangjának a rögzítéshez, megbecsülte a helyszín távolságát, ezt pedig összevetette a videó földrajzi helyzetének adataival és az ukrán járat repülési útvonalával.

A Boeing 737-800-as repülőgép (UIA PS752) pár perccel a felszállás után, az iráni főváros, Teherán közelében zuhant le: az adatok alapján a találat után még folytatja útját, majd megfordul. A rádiókapcsolat megszakad a géppel, amely nem sokkal később lezuhan. Irán korábban jelezte, nem adja át a gép fekete dobozát a Boeingnek.

Időközben Volodimir Zelenszkij a Telegram üzenetküldő szolgálaton és a Facebookon is közzétett bejegyzésében azt írta: „A rakétatalálat verziója nem kizárt, de egyelőre nem megerősített”.

Az ukrán államfő – számba véve a külföldi állami vezetők sajtónyilatkozatait – felszólította Ukrajna partnerországait, elsősorban az Egyesült Államokat, Kanadát és Nagy-Britanniát, hogy a katasztrófával kapcsolatos adataikat bocsássák a tragédia okait vizsgáló bizottság rendelkezésére. Közölte azt is, hogy még a nap folyamán tárgyalni fog erről Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel.

Hozzáfűzte, hogy a katasztrófa körülményeinek feltárásával foglalkozó bizottság folytatja munkáját, és ebben ukrán szakértők is részt vesznek.

____________________________________________________________________

Fotó:CNN