Vajdaság-szerte szerdán, január 15-én megkezdődött a második félév az óvodákban, az általános és középiskolákban is. A tavaszi szünet április 10-én pénteken kezdődik, s tíznapos lesz, vagyis 20-án, hétfőn ér véget, a tanítás kedden, 21-én folytatódik.

Az elsőtől a hetedik osztályos tanulóknak a nyári szünet június 17-én indul, s augusztus 31-ig tart. A nyolcadikosok a kisérettségivel fejezik be az általános iskolát.

A középiskolásoknak is szerdán, január 15-én kezdődött a második félév: a gimnázium negyedik osztályos tanulói fejezik be ezt a félévet legkorábban, ők május 22-ig járnak iskolába, míg a három, valamint négyéves szakközépiskolák végzős tanulói számára egy héttel tovább, május 29-ig tart a félév. A többiek, vagyis a gimnázium és a négyéves szakközépiskolák elsős, másodikos és harmadikos, valamint a hároméves szakközépiskolák elsős és másodikos tanulói június 19-ig ülnek majd az iskolapadokban.

A tavaszi félév során munkaszüneti nap lesz a feburár 17., ugyanis az Államiság Napja kétnapos ünnep, február 15-e és 16-a, de mivel hétvégére esik, a hétfői nap is ünnepnap lesz. Ezen kívül május elsején, pénteken nem kell még iskolába menniük a diákoknak.

Az óvodák esetében is ugyanaz érvényes mint az általános iskoláknál: a tavaszi szünet április 10-től 20-ig tart, a nyári szünet pedig június 17-én, szerdán kezdődik és augusztus 31-ig, hétfőig tart.