A magyar kormány döntése értelmében megduplázták a déli határt védő katonák számát – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a határszakaszon a korábbinál lényegesen nagyobb a migrációs nyomás, Röszkénél kedd hajnalban egy áttörési kísérlet is történt, 80-an támadtak a határra, öt ember át is tört, őket azonban elfogták, büntetőeljárás van folyamatban velük szemben, és ha a bűnösségük bebizonyosodik, kiutasításnak is helye van.

A kormány elrendelte a déli határ megerősített védelmét, mivel a helyzet a korábbi két év „viszonylagos nyugalmi állapotánál” lényegesen rosszabb, és a nyomás a déli határon a következő időszakban is jelentős lesz – mondta Gulyás Gergely, megjegyezve, hogy a magyar hírszerző szervek minden adatot értékelnek. Szólt arról is, hogy a balkáni útvonalon 100 ezer migráns torlódott fel. Szerinte ugyanakkor nagyon nagy baj akkor lehet, ha a Törökországban tartózkodó 3-4 millió migráns megindulna Európa felé. Ezért fontos a jó kapcsolat Törökországgal – hangsúlyozta.

Gulyás arról is beszélt, hogy a Fidesz is várja, hogy megismerhesse az Európai Néppárt (EPP) három bölcsének jelentését, amely még nem készült el. Szerinte annál nagyobb gyengesége nem lehet egy pártnak, hogy nem tudja eldönteni, mit tegyen. A miniszter megerősítette, értékválasztás kérdéséről van szó, arról, hogy a néppárt magáénak érzi-e a kereszténydemokrata értékeket. Szerinte a Fidesz távozása a vég kezdete lenne: megszűnne a néppárt kereszténydemokrata lenni.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a jövő héten esedékes római látogatásán bejelenthet-e esetleg egy új szövetséget például Matteo Salvinivel, az olasz Liga és a jobboldali koalíció vezetőjével, Gulyás Gergely azt válaszolta, a Fidesz az Európai Néppárt tagja, és egyelőre nem látja, hogy a szövetségkötés ideje jön el.

Azt kijelentette ugyanakkor, hogy ha a Fidesz elhagyná a néppártot, Németországban akkor is a CDU és a CSU lenne a partnere. Olyan európai szövetségbe pedig nem lépne be a Fidesz, amelyikben az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt szerepel, ez „vörös vonal”. Közölte egyúttal, hogy Orbán Viktor februárban Berlinben találkozik Angela Merkel német kancellárral, írja az MTI.