Látszólag semmi különös, ha a térképen vizslatjuk. Szerémségben, a Vajdaság déli részében a Fruška gora (vagy ritkán használt magyar nevén, a Tarcal-hegység) tömbje talán csak valami kicsit szokatlanra utal: a vajdasági átlagnál jóval szembetűnőbb szintkülönbségre. De ahogy Bácska és Bánát is ezer meg egy arcot tud mutatni, úgy ez a harmadik vidék, a Szerémség is képes mágnesként magához vonzani az embert.
Első élmény Szerémségről: a béskai híd roppant tömegét átszelve az elhordott domboldal nyílásán keresztül feltárul a Száva ártere felé futó táj. Jobboldalt a Fruška gora halmai nyúlnak dél felé, bal felől pedig lassan megnyugszanak a vonalak Szalánkemén irányába. Aréna? Színpad? Fogalmam sincs, de ez a „feltárulás” könnyen magával ragadja az embert, ha Belgrád felé tart. A hatás pedig nagyon hasonló a „hegyalján”, bármerre is haladjon az ember: Karlóca után a régi belgrádi út is ugyanígy tárul ki, de előtte nyugat felé a Stražilovo völgyének környéke jár megdöbbentő hatással.
Meseszépek a déli lejtők. Megannyi ujjként nyúlik el egy-egy hegyhát pontosan déli irányban, s a párhuzamos „nyúlványok” között gyakran falvacskák ékelődnek. Krušedol vagy épp Grgeteg környéke májusban már szinte felrobban a növényzettől, utóbbi határában könnyűszerrel lehet kakukkfüvet vagy a legkülönfélébb mezei virágokat gyűjteni. A gyepek pedig, és a gabonakalászok sokszor arany színben pompáznak a nyár felé haladva. Arany Szerém…
A dél felé kinyújtózó hegynyúlványok és völgyek sajátos mikroklímával is bírnak, amely például a téli időjárással olyan idilli hangulatokat képes nyújtani, akárha valamilyen magas hegyek aljában tanyáznánk. Vrdniken (vagy magyarul Rednek) olyannyira marasztaló tud lenni ez a hangulat az erdőkkel körülölelt faluban, hogy az embernek gyorsan kedve támadhat az odaköltözésre… amelytől legfeljebb csak az riaszthatja el, hogy a nagy központokon (Šid, Mitrovica, Ruma) és Belgrád vonzáskörzetén kívül (Stara és Nova Pazova, Inđija stb.) itt is megkéri az árát a periféria átka… Döcögő vendéglátóipar, kevés munkahely, lepusztult kis falvak, állóvízjelleg jelenti itt a rákfenét, amelyben még biztosan eltart egy darabig, hogy kiaknázzák a természeti és turisztikai potenciált.
Észak felé némileg kevésbé grandiózus a látvány, talán azért, mert más az „átmenet”. Akár Sremska Kamenica, akár Beočin vidékén máshogy érnek véget a hegyvonulatok… A halmok szinte néhány száz méteren belül „befejeződnek”, majd azon túl már a Duna ártere következik, a kettő közt pedig az egyes település központjai találhatóak. Döbbenetes tehát a hegység északi és déli oldalának külön-külön egységes, egymástól viszont merőben különböző kisugárzása.
A Fruška gora belseje pedig, habár csúcsainak magassága igen csekély (Vajdaság legmagasabb pontja egyébként is a Verseci-hegységben található Gudurički vrh a maga 641 méterével), több völgye igencsak tiszteletreméltó. Az 539 méteres Crveni Čot (magyar változatban: Vörös-bérc) főcsúcs környékén több ilyen is van, ahol a mélységeket övező gerincvonulatok és a völgyek alja között nagy a szintkülönbség.
A déli lejtők panorámájának varázsa tiszta időben még hangsúlyosabb: messze el lehet innen látni, amelyhez az alapot a tarka mezőgazdasági mezők szolgáltatják, míg a horizonton a belgrádi Avala, a Száván túli Cer és a boszniai Majevica is megjelennek. Átlátni és meglátni itt azt is jelenti, hogy lehetőséget kapunk a táji kapcsolatok és átmenetek megértésére.
Van-e a Szerémségnek „nemzetiségi” olvasata? Úgy tűnik, van. „Magyar szemmel“ nézve talán a legkevésbé ismert része ez Vajdaságnak. Hogy miért? Évszázadok óta szerb többségű (e cikkben is zömmel a szerb névváltozatokat használjuk), ráadásul az utóbbi évtizedekben még az itteni magyar szórványok (Maradék, Dobardó, Satrinca, Herkóca, Nyékinca stb.) népessége is megcsappant, más nemzetiségek meg (említsük meg a horvátokat, ruszinokat és szlovákokat) aligha tarthatnak számot érdeklődésre az egyébként igencsak etnicizált vajdasági közbeszédben – de ezt persze egy elegáns gesztussal figyelmen kívül lehet hagyni.
A múltnak itt különösen érdekes emlékei vannak, amelyek remekül mutatják, hogy a Szerémség milyen határ és átmeneti zóna is valójában. Nemcsak arról van itt szó, hogy az egykori Syrmium micsoda központi szerepet is játszott a római birodalom keretén belül, hogy az akkori államnak milyen különleges emlékei vannak a térségben – de különösen érdekfeszítőek azok a vonások is, amelyek egyedivé teszik Szerémséget pl. a szerb művelődéstörténet számára. Krušedol és a többi másfél tucat kolostor, amelyek közül több a környék pravoszláv művészetének remekművének számít. Ne feledjük azonban a magyar múltat sem, különösen azt, ami a borászat számára annyira lényeges: hogy a középkorban mennyire prosperáló volt ez a vidék többek közt a borkultúra magas szintje miatt – amelyből mind a mai napig komoly ízelítőt kaphatunk, ha sikerül találnunk egy megfelelően minőséges helyi pincészetet. Egy szó, mint száz: a kicsippentett példákból is látszik, hogy az elmúlt ezer év sok hatalma és népe világosan otthagyta kézjegyét a Szerémségen, amelyet aztán évekig lehet „olvasni”.
VATAŠČIN Péter
