Tisztességes alapokra kell helyezni az uniós költségvetést, alapkoncepciója ugyanis nem sportszerű, és olyan módosítások vannak benne, amelyek a szegényebb országoktól a gazdagok irányába kívánnak pénzeket átcsoportosítani – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, miután megbeszéléseket folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével hétfőn, írja az MTI.

Orbánt Brüsszelben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is fogadta.

A magyar miniszterelnök azt mondta, sűrű félév várható, még minden kérdés nyitott, amelyek között az unió 2020 utáni hétéves költségvetése, a migráció, a digitalizáció és a bővítés kérdése szerepel.

„Mi tisztességes költségvetést akarunk. Ha ez megvan, azon belül a magyarok meg fogják találni a számításukat, vagyis a nekik kedvező számkombinációkat is” – fogalmazott Orbán Viktor.

Az unió 2020 utáni, hétéves költségvetésére utalva azt mondta, az eddig bemutatott tervezet nem változtat az előző hét év rossz gyakorlatán. Olyan igazságtalanságok vannak benne, mint az, hogy a Brüsszelben elosztott pénzügyi alapok esetében a szegényebb országok részesedése 5 százalék, miközben a népességük 20 százalékát teszi ki Európának. Az igazságtalanságok orvoslásában semmiféle javulás nem mutatkozik – húzta alá Orbán.

____________________________________________________________________

Fotó:MTI