Az Egyesült Államok alkotmányos vád alatt álló elnöke diadalittas marketingakciót zúdított a kötelező, évenkénti Unió-beszéd helyett a Kongresszus két házára – meg a nemzetre és a világra. Donald Trump kedden este a másnapi felmentést (mégpedig nem a leváltással rokonértelműt) előre elkönyvelve hozta a maga zseniális és végtelenül öntelt formáját, amikor előadta, hogy Amerika soha nem volt annyira gazdag, erős, bátor, szép, jó és a világ által újra mélységesen tiszteletben tartott hatalom, mint éppen ma, az ő hároméves hatalmának eredményeképpen.
Mindezt gazdasági mutatók egész sorával ecsetelte – csak éppen azt felejtette el hozzátenni, hogy a legfontosabb eredmények és trendek az általa olyannyira gyűlölt előd, Barack Obama ideje alatt valósultak meg. Ezek közé tartozik az energiatermelési függetlenség és világelsőség, a munkanélküliség csökkenésének irama, a munkahelyek számának növelése, valamint az egészségbiztosítási reformok hatása.
Trump ezen felül fűt-fát megígért az országnak – csupa olyasmiket, amikért a demokrata párti elnökök és törvényhozók évek vagy évtizedek óta harcolnak, de a republikánusok mindig elutasították az indítványokat, beleértve az elmúlt egy évet is, amikor a Szenátus munkaelnöke több száz képviselőházi törvényjavaslatot még csak napirendre tűzni sem volt hajlandó.
Mind a hazug dicsekvéseket, mind a végtelen ígéreteket hatalmas republikánus üdvrivalgás és szó szerint mondatonkénti keljfeljancsizó ováció kísérte, miközben a demokraták – a baloldali képviselőnők talpig fehérben, hogy a női jogegyenlőség elmaradását szimbolizálják – majdnem minden egyes alkalommal a „kezükön ültek”. (Kivéve, amikor ilyen-olyan hétköznapi hősöket ünnepeltetett az elnök.) Nem túlzás, hogy a pártelvtársi talpnyaló mámort Trump nagy hőse, Kim Dzsongun is megirigyelhette volna.
Az egész beszéd az idei újraválasztási kampány nyitányaként lett megkomponálva. Trump, az egykori valóságshowk egyedülálló fenegyereke most egymás után osztogatta a helyszínen a jutalmakat (egy százéves fekete veteránt vezérőrnaggyá léptetett elő; egy negyedikes kislánynak ösztöndíjat adott, hogy ne kelljen „lezüllött” állami iskolába járnia; egy Afganisztánban harcoló őrmestert „meglepetésképpen” hazahozatott, sőt ad hoc bejelentette, hogy nem is kell visszamennie stb.) és ígérte meg a jövőbeni juttatásokat: garantált évi szabadságot, ami az USA-ban nem létezik; anyasági szabadságot, ami szintén nem létezik; óvodai ellátást, ami szintén nem garantált és nem kötelező; sőt azokat az Obama által bevezetett egészségbiztosítási és szociális előnyöket, amiket Turmp és pártja éppen az elmúlt 3 évben törölt el, vagy éppen a legfelső bírósággal próbál törvényteleníttetni.
A jólétzuhatagot a migráncsozás hosszú litániája követte, ahol egy kicsit belebonyolódott ugyan a határfal egyre csak (nem) épülő „idén kész lesz” hosszába, viszont részletekbe menően ecsetelte, micsoda bűnöket sőt gyilkosságokat követnek el a „radikális baloldali” önkormányzatok és államok, például New York meg Kalifornia (a Szenátus, illetve a Képviselőház demokrata frakciójának vezetői ebből a két államból származnak) által védelmezett idegenek. (A született amerikaiak által elkövetett tömeggyilkosságokról természetesen nem esett szó.)
Trump azonban még az eddig tőle sem látott teljesítményre is képes volt. A karzaton a szoborarcú szlovén elnökfeleség mellett foglalt helyet az szélsőséges jobboldali fehér szuprematista, faj-, nő- és idegengyűlölő Rush Limbaugh (az amerikai bayerzsolt), aki rádióshow-jaival bőszített milliókat az elmúlt évtizedekben a tisztesség és a jómodor ellen. Limbaugh tüdőrákban szenved, és hogy eddigi „érdemeit” elismerje, Trump a saját feleségével akasztatta nyakába, ott, a helyszínen, az elnöki Szabadság-érdemrendet, a legmagasabb polgári kitüntetést. Az uszítás nagymestere így a gyűlöletszítás atyamesterét ütötte a szabadság lovagjává. Az elmúlt fél évszázad Amerikájának egyik legbizarrabb cselekménye volt ez – amivel Trump szintén saját választói bázisának nyalt be, mert az újraválasztás korántsem szavatolt.
Az alkotmányos vád alá helyezett elnök csak egyszer érintette az alktományt: a beszéd vége felé – a templomban szinte soha nem látott Trump – megígérte az állami iskolákban való imádkozás jogát mint a szólásszabadság nagy vívmányát, és hozzátette, hogy amíg ő az elnök, addig nemcsak a szólásszabadságot, hanem a fegyvertartás korlátozhatatlan szabadságát is garantálja. Isten és puska – az egyszerűség kedvéért.
A 86 álló ováció és 46 ülőtaps tarkította bizarr borzadályt két Trump–Pelosi „konfrontáció” vette körül. Amikor az elnök megérkezik, szokás szerint átadja elmondandó jelentését a Képviselőház elnökének (meg saját alelnökének, aki a Szenátus elnöklője). Trump ezt meg is tette, ám nem fogadta el a demokrata többségi vezető feléje nyújottt kezét. Nancy Pelosi azzal vágott vissza, hogy a beszéd végén látványosan szétszaggatta a beszéd szövegét a kamerák előtt. (A két pillanatot örökíti meg a jegyzetünk feletti váltakozó kép.) Mint később kijelentette, ez volt az „udvarias reakció az ennél sokkal durvább alternatívával szemben”.
Amerikának viszont nincs más alternatívája, mint új elnököt választani, ha nem akarja végképp lejáratni magát a világ szemében.
HELYESBÍTÉS: Rush Limbaugh halálos betegségét cikkünk első változatában tévesen agyrákként tüntettük fel. A valódi diagnózis negyedik fázisú tüdőrák. Olvasóink elnézését kérjük.
Nyitóképünk helyén két fotó váltakozik: 1. Nancy Pelosi a beszéd végén szétszaggatja az elnök szövegét. (Fotó: Boston Globe) és 2. Trump elutasítja Nancy Pelosi házelnök kéznyújtását. (Fotó: USA Today TV)
