Így szidtam a túlbuzgó ibolyát:
„Édes tolvaj, hol csented illatod?
Az Ő ajkáról! Büszke bíborát
Lágy arcod színe az Ő ellopott
Véréből, de túlmohón itta át!”…
Kezed zsákmánya volt a liliomnak,
Hajad a majorán bimbaja lett;
A riadt rózsák tüskéken szorongtak,
Ez szégyenpír, az fehér rémület:
Egy harmadik, se piros, se fehér,
Kettős rabló volt, s leheletedé,
De, büntetésül, bármilyen kevély,
Hernyótól lankad most sírja felé.
Más virágot is láttam, volt elég:
Mind tőled lopta mézét vagy színét!
Szabó Lőrinc fordítása
