Nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére is a „COVID-19-ként” elnevezett új koronavírus útján gyorsan terjedő kínai tüdőgyulladás-járvány – jelentette ki kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki szerint azonban megfelelő fellépéssel „valós esély” van a kór terjedésének megállítására.
Tedrosz Adanom Gebrejeszusz a kór elleni gyógyszerek és védőoltások kifejlesztésének elősegítésére szervezett kétnapos genfi konferencia kezdetén arra szólította fel a világ államait, hogy osszák meg egymás között a vírusmintákat, fokozzák az együttműködést. Kiemelte, hogy a védőoltás csak 18 hónap múlva lehet elérhető a vírus ellen, így addig is a jelenleg rendelkezésre álló módszereket kell alkalmazni a terjedés fékezése érdekében. Hozzátette, a vírust COVID-19-nek nevezték el, erre az esetleg pontatlanságokat vagy stigmatizáló megfogalmazásokat használó más nevek kiküszöbölésére van szükség.
A WHO irányelvei értelmében tilos bizonyos földrajzi hely, embercsoport vagy állatfaj után elnevezni az új vírusokat. A főigazgató elmondta, hogy Kínában már 42 708 ember fertőződött meg, és 1017-en meghaltak. A fórumon 400 kutató és hatósági szakember vesz részt, Kínából és Tajvanról videokonferencián követik a történéseket.
Tedrosz Adanom Gebrejeszusz hangsúlyozta, hogy eddig a megbetegedések 99 százaléka Kínában történt. Hozzátette mindazonáltal, hogy megítélése szerint a járvány nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére is. Szólt arról, hogy sok a kérdés a vírus keletkezésével kapcsolatban, ugyanis a betegség először a közép-kínai Vuhan vadpiacán jelent meg, majd „áttörte a fajok közötti akadályt”, és cseppfertőzéssel már emberről emberre is terjed. A főigazgató kiemelte: reméli, hogy a mostani találkozó eredményeképpen kialakul a kutatások menetének terve, amelyhez a kutatók és az adományozók igazítani tudják saját tevékenységüket.
„A betegség elleni küzdelem elsődleges feltétele az együttérzés, a szolidaritás. Ez áll a vírusminták egymás közötti megosztására is. A járvány leküzdésére nyitott, igazságos és tisztességes adatmegosztásra van szükség” – mutatott rá Tedrosz Adanom Gebrejeszusz.