A koronavírus kitörése és a kínai újévi szünet után csaknem minden kínai vállalat tevékenysége továbbra is szünetel. De nemcsak a kínai vállalatok tevékenysége szünetel, hanem sok közös, illetve külföldi vállalat is zárva tart.

Kínában hivatalosan a gazdasági tevékenységet hétfőn kellett volna újrakezdeni. Ezért sok munkavállaló igyekezett visszatérni abba a városba, ahol dolgozik, aminek következtében   a koronavírus által keletkezett fertőzések száma emelkedett. De nem minden munkavállaló tudott a hétvégéig visszatérni a munkahelyére. Ezért a helyi hatóságok nyomására és a munkavállalók hiánya miatt sok vállalat továbbra is szünetelteti a termelést és az irodában dolgozókat arra szólította fel, hogy otthon végezzék munkájukat. A német Volkswagen autógyár már a hétvégén bejelentette, hogy február 17-ig leállítja a gépjárműgyártást a kínai partnerekkel alapított közös vállalatokban, a BMW pedig csak az ország északkeleti részén, Senjángban lévő üzemében folytatta a termelést. Kivételt képez a Mercedes, amely hétfőn újrakezdte a gépjárműgyártást Pekingben.

Ezek után érthető, hogy Kínában a hét kaotikusan kezdődött. Míg Pekingben sok alkalmazott elkezdhette tevékenységét az irodákban, Sanghajban a hatóságok elrendelték, hogy mindenkinek, aki az elmúlt néhány hétben hagyta el a várost, visszaérkezése után két hétig otthon kell maradnia. Ez négymillió bevándorlót érint, akik Anhui, Hönan és Dzsánhszi tartományokból tértek vissza Sanghajba, ahol több mint kétszer annyi ember él, mint Vuhánban. De mivel mindhárom említett tartomány Hupejjel határos, aminek Vuhán a fővárosa, a sanghaji hatóságok attól tartanak, hogy ez a város különösen veszélyeztetett a vírus gyors terjedésére.

A kínai Alibaba és Tencent technológiai társaságok, valamint sok más internetes cég is engedélyezi az alkalmazottainak, hogy még legalább egy hétig otthon dolgozzanak. De sok esetben a kínai vállalatok nem dönthetnek egyedül arról, hogy szüneteltethetik-e a munkát vagy nem, miután a kínai vezetők azzal fenyegetőztek, hogy súlyosan megbüntetik azokat, akik nem foglalkoznak komolyan a vírus elleni küzdelemmel. Ennek következtében az ország sok részén a káderek attól félnek, hogy megbüntetik őket, ha az alkalmazottak korai munkába való visszatérése a koronavírus terjedéséhez vezet. Ezért sok helyi káder egyértelműen azon van, hogy  a cégek tevékenységeinek szüneteltetését meghosszabbítsák.

Időközben az Airbnb lakásközvetítő bejelentette, hogy betartja a kínai helyi előírásokat a koronavírus megfékezése érdekében, és Pekingben márciusig  felfüggeszti az összes bérlakás kiadásának közvetítését. Hétfőn a San Francisco-i székhelyű vállalat azt is bejelentette, hogy visszatérítést kínál fel minden érintettnek. Ez megfelel a város szemléletmódjához – mondta az Airbnb szóvivője. Xiaozhu, az Airbnb kínai versenytársa csatlakozott az Airbnb akciójához és február végéig befagyasztja a pekingi bérleti díjakat, és teljes visszatérítést kínál fel a már megtörtént lakásfoglalásokra. Még nem világos azonban, hogy ennek az iparágnak más vállalkozói is követni fogják-e ezt a példát. A Trip.com kijelentette, hogy „néhány” pekingi lakásbérletet felfüggesztettek, és a lakáskeresőknek azt tanácsolták, hogy most inkább szállodákban szálljanak meg.