Szerbiában a 2020-as évben eddig 70 személy vesztette életét közlekedési baleset következtében, ez 21-el több, mint a tavalyi év azonos időszakában – írja az RTS honlapja.

A közlekedési rendőrség emiatt ezen a héten fokozott ellenőrzéseket tart.

Vasárnapig fokozott ellenőrzést tartanak a közlekedési rendőrök

„A  február az a hónap, amely a július mellett rendszerint a legtöbb halálos áldozatot követeli az utakon, de az idén jóval többen vesztették életüket, mint tavaly, ezért döntöttünk úgy, hogy fokozottan ellenőrizzük a közlekedésben résztvevőket” – mondta Aleksandar Radenković a közlekedési rendőrség igazgatóságának képviselője, aki hozzátette, hogy ennek köszönhetően az utóbbi napokban mindössze egy halálos baleset volt.

A szakember arról is beszélt, hogy a közlekedési baleseteket leggyakrabban gyorshajtás okozza, de az ittas vezetés, illetve a biztonsági öv használatának elmulasztása is sokszor vezet tragédiához.

„Felméréseink azt mutatják, hogy az áldozatok 65 százaléka a baleset bekövetkeztekor nem használta a biztonsági övet, főleg a hátsó üléseket használók vannak veszélyben, itt gyakrabban mulasztják el az öv használatát” – mondta Radenković.

A Közlekedésbiztonsági Ügynökség felmérése szerint a balesetek 2,8 százaléka a rossz minőségű utak miatt következik be, a szakember szerint az emberi faktor – gépjármű – út – környezet négyesből egyértelműen az emberi faktort kell kiemelni, ha a közlekedési balesetek okozásáról van szó.

Év eleje óta nyolc baleset történt vasúti átjáróknál, egy halálos áldozattal, míg tavaly egész évben 38 ilyen eset volt és öten haltak meg.

Vasárnapig a közlekedési rendőrök folytatják a fokozott ellenőrzéseket. A gyorshajtás, szabálytalan előzés, alkohol- és kábítószer hatása alatt történő gépjárművezetés, a biztonsági öv becsatolásának elmulasztása és a vezetés közbeni telefonálás áll az ellenőrzés fókuszában.