Az egykori Jugoszlávia országainak biztonságpolitikai helyzetéről ír Dejan Ilić a Peščanik véleményportálon. Úgy véli, Szerbia szomszédságában olyan a hangulat, mintha nemsokára újra fellángolhatna a háború tüze.
– Ha figyeljük a híreket, Montenegróban földindulás van és egy eddig elképzelhetetlen etnikai vonal mentén, a „szerbek” és a „montenegróiak” között szakad ketté az ország. Bosznia és Hercegovina széthullás előtt áll, miután az egyik entitás bejelentette kilépési szándékát. Szerbiában pedig az újradikálisok vannak hatalmon, vagyis ugyanazok, akik egyetlen valós indok nélkül brutálisan és bűnöző módjára szétverték az egykori államközösséget.
Tényleg a Marson kell élnie annak, vagy valamilyen bolond kell, hogy legyen az Európai Unióból vagy az Egyesült Államokból, hogy azokat a piromániásokat támogassa Szerbiában, akik tűzoltónak adják ki magukat. A régió lángokban, Vučić rezsimét pedig továbbra is támogatják a stabilizáció értelmetlen kifogása mentén. „Csak háború ne legyen” („Samo da rata ne bude”), ismételgeti naivan Balašević valamikor híres számában a gyerekkórus, amelybe most hívatlanul befurakodtak éretlen politikusok, akik a „régió stabilitása” illúziójának megszállottjai – írja Ilić, aki úgy látja, éppen a belgrádi rezsim miatt inog a régió, majd felteszi a kérdést: Miért is félne a jelenlegi hatalom egy újabb káosztól?
– Ahelyett, hogy bűnhődnének a bűntetteik miatt, ők újra megkaparintották a hatalmat. Saját tapasztalásuk arra tanítja őket, hogy a bűncselekmény kifizetődő. Hogy a háború kifizetődő. Hogyan lehet megmagyarázni az ilyen személyeknek azt, hogy rossz az, amikor az emberek meghalnak vagy kifosztják őket, amikor ők mindebből csak hasznot húznak. Húsz éve forgunk ebben az ördögi körben. Annak ellenére, hogy mindannyian tisztában vagyunk vele, nem vagyunk hajlandók hivatalosan elismerni a 90-es évek valóságát – véli a szerző, aki szerint éppen ez a tagadás az, ami miatt körbe-körbe lépünk egyik pusztításból a másikba, míg a hatalmon lévők meg vannak győződve arról, hogy most sem történhet velük semmi rossz miközben elnyomják a szomszédjaikat és a velük egyet nem értőket.
– A sötét jövőképektől fáradt olvasó azt mondja – ez mind megrendezett, a válság előidézése, majd annak rendezése mind része ennek a rendszernek. Az olvasó természetesen téved. Nem azért, mert egy látó azt állítja, hogy rossz vége lesz ennek, hanem azért, mert mi mind tudjuk, láttuk már, hogy mi a vége ennek a számító válságokozásnak, majd ugyanazon rendezésének. Szerbia minden polgárjának ebben a pillanatban kellene kivonulnia az utcákra és együtt megüzenni ennek a rendszernek: mars! A gond ott van, hogy a rezsim feje ezt automatikusan felszólításként fogná fel: mars a háborúba. Mert nem tud másképp gondolkodni – írja Dejan Ilić.
Az eredeti szöveget itt olvashatják.
A szélsőjobb a hatalom szolgálatában
A szélsőjobboldali, neonáci és a hozzájuk hasonló csoportosulások bejelentése, amely szerint indulnak az előttünk álló választásokon, a szerbiai politikai életben történt nagy fordulat tünete, valamint az extrém és nyíltan fasiszta eszmék normalizálását jelenti, figyelmeztetnek a VOICE – Vajdasági Tényfeltáró és Elemző Központ beszélgetőpartnerei. A témát Dalibor Stupar járta körül történészekkel, aktivistákkal, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy ezeket a szervezeteket azért vetették be az ország politikai életébe, hogy a választók egy részét megijesszék, a hatalom pedig azt akarja bizonyítani az szélsőségesek intézményekbe történő bekerülésével, hogy rosszabb is lehetne a helyzet.
Olga Manojlović Pintar történész azt mondja, nincs jelentéktelen mennyiségű méreg vagy sugárzás, mivel mindegyik a közeli vagy távolabbi jövőben katasztrofális következményekkel jár.
– A mi problémánk az, hogy olyan pártok vannak hatalmon, a hatalom közelében, akik csak formálisan zárkóznak el a jobboldali csoportosulásoktól, de igazából ők a megalkotói és védelmezői. A 90-es években az SZSZP és az SZRP gyűlöletet szított és háborút folytatott, félkatonai alakulatokat küldtek a harcterekre, bűntetteket titkoltak el és fosztogatták a társadalmi vagyont. Ők ma is, az SZHP vezetésével, háborús bűnösöket rehabilitálnak, nyilvánosan reklámozzák őket, a politikai életből pedig gúnyt űznek. Megalapozzák a büntetlenség elvét, ami teljes anarchiába taszítja a társadalmat, amiben a szélsőjobb úgy lubickol, mint hal a vízben – nyilatkozta Olga Manojlović Pintar.
Daško Milinović rádiós műsorvezető, antifasiszta aktivista szerint a szerbiai szélsőjobb, néhány kivétellel a hatalmi párt és a titkosszolgálatok felügyelete alatt vannak, ezért világos, hogy minden megnyilvánulások előre megrendezett.
– Mivel Aleksandar Vučićnak mindenképp gondot jelent a parlament következő összetétele, ahol valakinek el kell majd játszania az ellenzéket, az lenne a Szerb Haladó Párt számára az ideális, ha az új parlament képviselőinek körülbelül 80 százalékát az SZHP és a már ellenőrzött szatellitpártjai adnák, a többit pedig ezek a szélsőségesek, akiktől majd megvédhetnek bennünket – mondta Milinović.
Marija Srdić, az Antifasiszta Koalíció aktivistája egy 2018-ban készült kutatásukról beszélve elmondta, több szélsőjobboldali szervezetnek egyáltalán nincsenek politikai ambíciói, de azoknak, amelyeknek igen, sokszor szoros kapcsolatuk van a jelenlegi parlamenti pártok valamelyikével – például a Szerb Radikális Párttal, de a Szerb Haladó Párttal is.
Hozzáteszi, hogy a szélsőséges nézetek valló szervezeteknek több szerepe van – attól kezdve, hogy velük riogatnak, vagyis a választókat meg kell ijeszteni azzal, hogy ezek a csoportosulások bejuthatnak a parlamentbe, ezért szavazzanak a kisebb rosszra vagy a mérsékeltebb jobboldaliakra, egészen addig, hogy abban az esetben, ha bejutnak a parlamentbe, ott olyan viselkedést tanúsítsanak, amelyhez képest a hatalom illedelmesnek tűnik majd.
A témáról bővebben itt olvashatnak.
Próba szerencse
Sokan értetlenül állnak a tény előtt, hogy a belügyminisztérium egyik belgrádi épületét nem a rendőrség, hanem magán őrzővédő cégek emberei felügyelik. A Danas napilap szerkesztőségi kommentárban felteszi a kérdést, hogy ha a Miloš kenéz utcában lévő épületet külön őrizni kell, akkor miért nem a rendőrség teszi ezt saját ingatlanával, ha viszont nincs rendőri felügyeltre szüksége az épületnek, akkor viszont milyen szerepe van egy személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó magánvállalatnak.
– Ez a paradoxon nagyszámú polgárt és néhány újságírót is foglalkoztatott az elmúlt héten, a belügyminisztériumot viszont nem. Ők úgy döntöttek, hallgatnak és megvárják, amíg elvonul a vihar. Ez egy olyan taktika, ami különben Szerbiában kifejezetten eredményesnek bizonyult.
Az egyik érintett cég, a VIP Security már nem volt ennyire visszafogott. Közleményükben azt írták, hogy ők nem a belügyminisztérium épületeit védik, hanem azoknak a környékét felügyelik, vagyis a parkolókat, azoknak a ki- és bejáratait, a járműközlekedést… Az épületek belterét továbbra is a belügy emberek őrzik, üzente a cég.
A Danas kommentárjában azt írják, egy munkaóráért adó és járulékok nélkül, nettó 490 dinárt számláznak a belügyminisztériumnak (vagyis nekünk, adófizető polgároknak), ami jelentősen nagyobb összeg annál, amit más vállalatok fizetnek ilyen jellegű szolgáltatást nyújtó cégeknek, arról nem is beszélve, hogy ez egy egészen jó órabér parkolásirányításért. Ez az összeg nagyobb annál is, amit egy kezdő rendőr kap, akire általában olyan objektum őrzését szokták rábízni, amely nem számít a legmagasabb fontossági csoportba tartozónak.
– Ezért nem egészen világos, miről beszél a belügyminiszter, amikor azt mondja, ez a megoldás megtakarítást jelent a minisztériumnak, mert így a rendőrök azzal tudnak foglalkozni, amire kiképezték őket. Nem szabad kizárni annak lehetőségét sem, hogy a miniszternek igaza van, de akkor fel kell tenni a kérdést, hogyan jutottak ehhez a számításhoz. Létezik-e egy dokumentum, amelyen feketén-fehéren szerepel a számítás? Ha igen – miért nem hozzák azt nyilvánosságra? Vagy egyszerűen csak higgyük el Nebojša Stefanović miniszternek azt, ami mond? Annak az embernek, aki, amikor bejelentette, hogy fontolóra veszik őrzővédő vállalatok alkalmazását, már mindenről rég döntés született – írják a Danasnál, külön felhívva a figyelmet arra, hogy ennek az épületnek az őrzése egyfajta próbaprojektumnak számít – ha beválik, a minisztérium több épülete esetében is alkalmazzák majd.
– A szóban forgó épület őrzése 60 millió dinárba kerül két évre. A kérdés már csak az, mivel mérik majd a projektum sikerességét. Ha az egyik mérce az volt, hogy mennyire sikerül az egész ügyet a nyilvánosság radarja elől elrejteni – akkor megbukott a vizsgán – vélik a napilapnál.
A kommentárt ezen a linken találják.
Nyitókép: Szerb stlíus (fotó: Slavica Miletić)
