Háborús bűnök elkövetésével vádolja az orosz légierőt Szíriában a Független Nemzetközi Nyomozóbizottság (IICI) nevű szervezet, amely a 2019 júliusától mostanáig tartó időszak harci cselekményeit vizsgálta – írja a 444.hu.

Az IICI két konkrét támadásra koncentrált a jelentésében.

2019. július 22-én Ma’arrat al-Nu’manban, Idlibtől 33 kilométerre délre egy sűrűn lakott település piacát érte orosz bombatámadás. Ebben a támadásban 43-an vesztették életüket, köztük négy gyerek, és legalább 109-en sérültek meg.

A másik támadás 2019. augusztus 16-án, Idlib tartomány déli részén történt. Akkor egy, a pusztában magányosan álló, a harcok elől menekülő civileknek szállást adó épületet bombáztak le. Abban a támadásban összesen húszan, köztük nyolc gyerek és négy nő vesztették életüket.

‚‚A rendelkezésre álló bizonyítékok, köztük tanúvallomások, videófelvételek, a repülőket nyomon követő szpoterek, a repülők elfogott kommunikációja és a helyszíni megfigyelők jelentései alapján joggal feltételezhetjük, hogy mindkét támadásban részt vettek orosz harci gépek” – írta jelentésében az IICI, mely szerint az orosz légierő egyik esetben sem konkrét harci feladatot hajtott végre, hanem ‚‚válogatás nélkül bombázott civil területeket, ez pedig kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát”.

Oroszország tagadja, hogy felelőssége lenne a szíriai polgári népesség pusztításában, és állítja, hogy légitámadásai csak terrorista célpontok ellen irányulnak.

Szakértők szerint érdekes fejlemény, hogy az IICI-t az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága állította fel, márpedig az ENSZ ezidáig ódzkodott attól, hogy akár az oroszokat, akár Basar al-Aszad kormányát felelőssé tegye, mivel mindkettejük segítségére szorul a humanitárius segélyek célba juttatásához.

_________________________________________________________________________________________________

Fotó:MEM