Szerbiában egyes magánrendelők a koronavírus-tesztet is felvették a szolgáltatásaik közé – írja a 021.rs.
A Danas arról ír, hogy egy belgrádi magánrendelőben 18.000 dinár ellenében végzik el a vizsgálatot, melynek eredményére négy napot kell várni.
Zoran Radovanović epidemiológus szerint ez egy megtévesztés, egyben pedig csalétek a naív emberek számára, hiszen az állami intézmények nem ismerik el ezeket a teszteket.
„A magánrendelők megpróbálják kihasználni a pánikhangulatot, de ennek ne üljön fel senki, hiszen egyetlen állami intézmény sem fogja elismerni ezen tesztek hitelességét, tehát ez ablakon kidobott pénz. Szerbiában kizárólag a Torlak Intézetben lehet ilyen típusú hiteles tesztet elvégezni. Itt azokat a személyeket ellenőrzik, akik azokból az országokból érkeztek, ahol már megjelent a fertőzés, vagy ha az adott személy innen érkező más emberrel került kapcsolatba és jelentkeztek nála a fertőzés tünetei” – mondta a szakember.
Az egészségügyi minisztérium ma reggeli adatai alapján Szerbiában továbbra sincs koronavírussal fertőzött személy.
____________________________________________________________________
Fotó:021.rs