Nem lehet azt mondani, hogy Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke levegőnek nézi a Szabad Magyar Szót: ez először akkor derült ki, amikor Kajári Ferenc kérdéseit már nem tudta válasz nélkül hagyni, s tollat ragadott, majd megírta mindösszesen csak tizenegyezer karakterből álló cikkét, amelyet a Szabad Magyar Szó természetesen örömmel és változtatás nélkül közzétett.

Kérdezett, felelek

Tavaly az év végén ismét bizonyította, hogy megkerülhetetlen tényezővé vált a vajdasági magyar tájékoztatásban a Szabad Magyar Szó, ugyanis annak főszerkesztőjének is meghívót küldött a december 19-ei évértékelő sajtótájékoztatójára.

És elérkeztünk 2020. március 5-ig, ami egy újabb mérföldkőnek számít a vajdasági magyar tájékoztatás és a vajdasági magyar politikai kommunikáció történetében, ugyanis ezen a napon Pásztor István a Szabad Magyar Szó cikke alá, amit az I love Zenta osztott meg, írt egy hozzászólást. És ha már virtuális tollat ragadott, akkor trollkodott is egy jóízűt a Szerb Haladó Párt zentai szervezetének a számlájára.

Pásztor István: Én is működtetek Facebook-oldalt!

Csütörtök délelőtti cikkünkben ugyanis azt írtuk, hogy a Szerb Haladó Párt listáján alig van néhány magyar név, s úgy tűnik, ez az információ annyira felvillanyozta a tartományi parlament elnökét, hogy minden bokros teendőjét félretette, s igazi csibész módjára, ékezetek nélkül ezt írta:

Ha így van, jol van. Nagyon.

 

Pásztor István kommentje a Facebookon az SZMSZ cikkére, 2020. március 5.

Pásztor István kommentje a Facebookon az SZMSZ cikke alatt, 2020. március 5.

 

Nem is kell ehhez semmiféle kommentárt fűzni, elég csak annyi, hogy reméljük nem ez volt az első, és az utolsó eset, hogy a VMSZ elnöke megmutatta humoros arcát a virtuális világban, hiszen a kampány csak most kezdődik, s ha ilyen jól szórakozunk az elején, hát a végére már bizonyára potyogni fognak a könnyeink.