Meredeken, közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára hétfőn a határidős jegyzésekben annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, hogy jelentősen növeli – napi 10 millió hordó fölé – nyersolajkitermelését áprilisban. Ekkora zuhanásra az öbölháború óta nem volt példa – írja a 444.hu.

Az északi-tengeri Brent eddigi napi mélypontján a decemberi szállítású Brent 30,93 százalékos mínuszban, 31,27 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig 33,77 százalékos veszteségben, 27,34 dolláron forgott.

Szaúd-Arábia azután indított árháborút, hogy múlt hét pénteken kudarcba fulladt a nagy olajexportáló országok szakminisztereinek egyeztetése. Oroszország nem támogatta a kitermelés még erősebb visszafogását a koronavírus-járványnak a keresletre és ezáltal az árakra gyakorolt negatív hatásainak kivédésére, amire válaszul a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) felmondta a kitermelést korlátozó megállapodást. A jelenlegi termelési kvótát szabályzó megállapodás március végén jár le.

A Goldman Sachs elemzése szerint az olaj kilátásai még annál is borúsabbak, mint amilyenek 2014 novemberében voltak, amikor egy hasonló árháború elindult. Most ugyanis a koronavírus miatti keresletvisszaesés is jelentősen alakítja a helyzetet. A kínai gazdaság megtorpanása miatt ugyanis a világ legnagyobb olajimportőre kiesett a piacról, és ahogy terjed a koronavírus, úgy számítanak arra az elemzők, hogy világszerte csökkenni fog a kereslet.

_________________________________________________________________________________________________

Fotó:Wikipedia