Egyszer olvastam egy cikkben, hogy az a jelenlegi hatalom egytelen szerencséje, hogy az emberek – mivel nincs pénzük utazgatni – nem tudják, hogy más országokhoz képest mennyire le vagyunk maradva. Vagyis akinek rokona, barátja, ismerőse él külföldön, bizonyára sejt valamit, de valójában megtapasztalni csak akkor tudná, ha maga is szedné a sátorfáját. És itt nem feltétlenül a munkalehetőségre, a pénzre, a fizetésekre gondolok, hanem egy csomó olyan dologra, ami meghatározza az életünket – Szerbiában főleg megkeseríti. Gondolok például az oktatás helyzetére, ami később az egész társadalmi rendszert meghatározza, determinálja. A hamis diplomákkal rendelkező pártkatona-vezetők által irányított minisztériumokban, városokban, vállalatokban, kórházakban, iskolákban stb. folyamatos leépülés tapasztalható. És ez csak egy példa…
A közszolgálati és a bulvársajtó azt szajkózza napról napra, hogy a „lehetséges világok legjobbikában” élünk, sőt időről időre valamelyik miniszter összehasonlítást is végez valamely környező EU-s országgal, amire mi, akik keveset utazunk, csak halkan felszisszenünk tiltakozásképp, de valós tapasztalati bizonyítékok hiányában nem tudjuk megcáfolni az orcátlan hazugságot, éppen ezért lehetséges, hogy nem szakad le az ég, nem kell a tisztviselőnek bocsánatkérések között lemondania, de még csak a haja szála sem görbül…
A napokban interjút készítettem egy középiskolai barátnőmmel. Annak ellenére, hogy évtizedek óta külföldön él, úgy döntött, itthon is szeretne valamit tenni a közösségért, mert még látja értelmét, hiszen innen származik, a rokoni szálak még mindig ide kötik. Beszélgetésünk során lenyűgözött briliáns ötleteivel, pozitív világszemléletével, humánus hozzáállásával. Szeretne átmenteni ötleteteket onnan, ahol működnek a dolgok, ide, ahol szinte csak vegetálnak az emberek. Időt és energiát nem spórolva napi szinten önzetlenül tesz azért, hogy egykori szomszédainak az életét bearanyozza.
Azóta is ezen gondolkodom, mi lenne, ha sokkal több ilyen segítségünk akadna külföldről, onnan, ahol már megtapasztalták a kivándorolt polgártársaink, hogy mi mindent lehetne másképp csinálni – annak érdekében, hogy azok élete, akik itthon maradtak, minőségesebb legyen. Óriási szükségünk van a működő példákra, a pozitív gondolatokra, az új ötletekre!
Éppen ezért kérek minden külföldre szakadt vajdasági magyart, ne vegyétek le a rólunk a kezeteket, ne mondjatok le rólunk. Szükségünk van rátok, akik látjátok, hogyan működhetnek jobban a dolgok, hogy megmutassátok nekünk, hogyan lehetne másképp cselekedni.
És ha nem megy, ne adjátok fel azonnal – próbálkozzatok tovább, hiszen jusson eszetekbe, éppen ezért mentetek el innen, mert nem tudtátok keresztülvinni az akaratotokat, ötleteiteket, vágyaitokat. Most viszont távol innét és mindennek tudatában meg tudjátok változtatni az életünket. Kitartást mindannyiuknak!
