A tizenhat éves nagybecskereki Marko Antić szerdán egy hétéves kislányt és annak nagybátyját mentette ki a Béga folyóból – írja a 021.rs.

A fiatalember azt nyilatkozta, hogy egy pillanat alatt határozta el, hogy beugrik a jéghideg vízbe, miután látta, hogy a folyóba beleesik egy kislány, majd egy felnőtt férfi is a utána veti magát.

„Leszaladtam a partra, gyorsan levetkőztem, majd beugrottam a vízbe. Láttam, hogy nagyjából 200 métert sodródhattak. Odaúsztam és segítettem kijutni nekik a partra. Sajnos a kislány nem lélegzett, az első pillanatok szörnyűek voltak. Az oldalára fordítottam és kitapintottam a pulzusát, amely nagyon gyenge volt, de ezek után szerencsére lélegezni kezdett“ – mondta a bátor fiatalember.

A mentőket Marko barátnője hívta telefonon, aki szintén a helyszínen tartózkodott. A szolgálat dolgozói perceken belül kiérkeztek és ellátták a vízből kimentett személyeket.

Sajtóinformációk szerint a kislány és a nagybátyja is jól van.

____________________________________________

Nyitóképünk illusztráció:Fotó:Wikipédia