Adriano Zoni, a Calzedonia Group keretében működő Gordon Kft. és a Calzedonia nagykikindai üzemének igazgatója, pénteken tízezer darab, pamutból készült, mosható védőmaszkból álló adományt adott át Bogdan Labannak, Szabadka város polgármesterének, aki egyben a városi válságkezelő törzskar parancsnoka is, áll az önkormányzat szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A maszkokból hétezer darab Szabadkán marad, háromezer pedig Nagykikindára kerül majd.

Bogdan Laban polgármester megköszönte a segítséget, ami hozzájárul majd a koronavírus járvány megfékezésére bevezetett intézkedések hatékonyságának növeléséhez, és hozzátette, hogy most a legfontosabb feladat, hogy mindenkinek megfelelő védelmet biztosítsunk.

Miután találkozott Adriano Zonival, a polgármester elmondta, hogy a városban megtették az egészségvédelmi intézkedéseket, és kiemelte, hogy a Calzedonia cég ezzel a gesztussal bebizonyította felelősségteljes viszonyulását a lakossághoz és a közösséghez abban a városban, amelyben üzemeit működteti, és különösen hangsúlyozta, hogy:

„A Szabadkán működő olasz cég segítsége különösen azért jelentős, mert nagy emberségről tesz tanúbizonyságot. Az adomány jelentőségét növeli az a tény is, hogy a cég egy olyan országból származik, melyet Kína után a leginkább sújt a járvány. Olaszország újkori történelmének talán legnehezebb időszakát éli most, amikor a lakosságát tizedelő COVID – 19 vírussal folytat küzdelmet, de a mások iránti embersége és segítőkészsége most is töretlen. A baráti Olaszország népének kívánom, hogy minél előbb győzedelmeskedjen ebben a harcban, s üzenjük, hogy Szerbia és Szabadka teljes szívvel mellettük áll.” – mondta a polgármester.

A hála ás az olasz nép iránti szolidaritás jeleként ma estétől Szabadka is csatlakozik Belgrádhoz, és Szabadka szimbólumát, a Városházát az olasz zászló színeiben világítják meg.

A Gordon Kft. – Calzedonia a Kisbajmoki ipari övezetben működik és mintegy 1.300 dolgozót foglalkoztat. A cég vezetősége úgy döntött, hogy az aktuális járványhelyzetre és a Szerb Kormány által foganatosított intézkedésekre való tekintettel nem kockáztatja a dolgozók egészségét, ezért a gyár szabadkai és nagykikindai üzeme is még március 16-án leállt.