Szabadkán ma este nyolc órától megszűnik a tömegközlekedés – közölte a Rendkívüli Helyzetek Városi Törzskara –, holnaptól pedig nem nyithatnak ki az üzletközpontok, a kávézók, a fogadóirodák, a kaszinók és a játéktermek sem, valamint zárva kell tartaniuk az éttermeknek is, amelyek közül csak azok működhetnek majd a továbbiakban, amelyek az élelem házhoz szállításával foglalkoznak.

A Rendkívüli Helyzetek Városi Törzskara az erről szóló rendeletét a honvédelemről szóló törvény 29. szakaszára hivatkozva, valamint a Szerb Köztársaság elnökének, képviselőházi elnökének és a Szerb Köztársaság kormányfőjének a rendkívüli állapot bevezetéséről szóló rendelete nyomán hozta meg. Mint közleményükben írták, „a kihirdetett rendkívüli állapot körülményei között, figyelembe véve a rendkívüli állapot kihirdetéséről szóló rendelet intézkedéseit és korlátozásait, a Rendkívüli Helyzetek Városi Törzskara” a szombaton, március 21-én megtartott negyedik rendkívüli ülésén döntött ezekről az intézkedésekről.