Mia Knežević újvidéki rendező ingyen bocsátotta a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő szervek rendelkezésére a tartományi székváros központjában lévő lakását – jelentette a 021-es rádió. A színházi szakember a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a rendkívüli állapot idejére térítésmentesen engedi át a tulajdonában álló ingatlant, arra az esetre, ha el kellene szállásolni a járványügyi védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozókat. Mint írta, a lakása jól felszerelt, és ketten férnek el benne.

Mia Knežević a 021-es rádiónak elmondta, hogy döntésében az a legelemibb emberi szándék vezérelte, hogy segítsen a bajbajutottakon: „Segíteni akartam az egészségügyi dolgozóknak, a gyógyszerész szakembereknek a munkájuk végzésében, mert úgy gondolom, hogy ehhez nem lesznek meg a szükséges feltételeik. Valamilyen szinten előrelátható, hogy mi fog történni, de nem tudhatjuk, hogy milyen gyorsan zajlanak majd le az események, és milyen hatással, ezért akartam még idejében segítséget és támogatást nyújtani.”

A rendező döntését nagyon sokan elismeréssel fogadták, most már csak azoknak a jelentkezésére vár, akiknek szükségük lesz a lakásra.

Mia Knežević egyébként egy tehetséges fiatal rendező, kreatív egyéniség, aki társadalmi kérdésekben angazsált előadásokat készít – tette hozzá a rádió őt megszólaltató munkatársa.