Predrag Kon epidemiológus kijelentete, hogy egyelőre beváltak a szerb kormány rendelkezései a koronavírus-fertőzés lassítása érdekében, és egyelőre nem kell teljes lakóhelyelhagyást elrendelni, illetve a településeket sem kell elszigetelni egymástól – írja a 021.rs.

Kon az RTS műsorában azt mondta, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően kevesebb ember karül kontaktusba egymással, ami kulcsfontosságú a járvány terjedésének megakadályozásában.

A szakember azokról az új rendelkezésekről is beszélt, amelyeket Aleksandar Vučić jelentett be hétfőn délután.

https://szabadmagyarszo.com/2020/03/23/vucic-a-koronavirus-eddig-harom-aldozatot-kovetelt-sokkal-tobb-embert-fogunk-tesztelni/

‚‚Mindenkit tesztelnünk kell aki fertőzöttel került kapcsolatba, és azokat is akik önkéntes karanténban vannak. Ez egy óriási feladat, de ezzel az új stratégiával meggyorsíthatjuk a fertőzöttek kiszűrését” – mondta Kon.

Arra a kérdésre, hogy jelenleg hány fertőzött lehet Szerbiában, a szakember azt mondta, hogy nagyjából 10.000 személy van önkéntes karanténban, ezeket pedig mind tesztelni kell.

Kon elmondta azt is, hogy Szerbia a járvány 19. napjánál tart, a harmadik-negyedik hétre pedig a tapasztalatok szerint a vírus robbanásszerű terjedése a jellemző, de eddig ezt Szerbiában az intézkedések foganatosítása miatt sikerült féken tartani.

A szakember továbbra is azt kérte a polgároktól, hogy tartsák be a hatóságok által előírt rendelkezéseket.