Áprilisban viszik Tokióba az olimpiai lángot, amelyet addig Fukusimában őriznek. A lángfutás váltóját szerdán azért állították le, mert kedden eldőlt, nem az idén, hanem jövőre rendezik meg a tokiói nyári játékokat. A láng március 12-én lobbant fel a hagyományos keretek között, de a szokásosnál kevesebb, mindössze száz meghívott és akkreditált vendég részvételével az ókori játékok helyszínén, Olümpiában.

A hétnapos görögországi váltófutás után a házigazda japánok március 19-én vették át a fáklyát az athéni Panathinaiko Stadionban a koronavírus-járvány miatt nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett ünnepségen. Időközben Spártában, a sok érdeklődő miatt a Görög Olimpiai Bizottság kénytelen volt rövid időre félbeszakítani a váltót.

A láng március 20-án érkezett meg Japánba, ahol rögtön az első napon tömegjelenetek játszódtak le annak ellenére, hogy a kormány kérte, ne legyenek nagyobb csoportosulások a helyszíneken. A további napokon is hasonlóan nagy népszerűségnek örvendett a lángváltó, a helyieket nem igazán lehetett rávenni, hogy tartózkodjanak a futás helyszíni megtekintésétől.

A játékok elhalasztásáról szóló keddi döntés után a szervezők bejelentették, hogy a váltót törlik, de az olimpia jelképe Japánban marad a remény szimbólumaként. Egyelőre Fukusimában őrzik, majd a fővárosba szállítják, ahol a városközpontban egy biztonsági lámpásban lesz, olyan helyen, ahol nem vonz nagy tömegeket.

A szervezők közölték azt is, hogy a jövő évi lángfutás szervezésében elsőbbséget élveznek majd azok, akik az idén részt vettek volna a váltóban. A láng az eredeti tervek szerint százhuszonegy napon át, negyvenhét japán prefektúrán keresztül mintegy húszezer kilométert megtéve jutott volna el a megnyitónyitó-ünnepségre.

Időközben a New York Times és az NHK japán állami műsorszolgáltató egyformán úgy értesült, hogy 2021. július 23-án kezdődik majd a tokiói olimpia, és augusztus 8-ig tart. Az ötkarikás játékokat a koronavírus-járvány miatt kedden halasztotta el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely pénteken közölte a nemzetközi sportági szövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok vezetőivel, hogy a széleskörű egyeztetéseket követően három héten belül jelenti be az új időpontot. Az amerikai napilap szerint sokkal valószínűbb, hogy korábban, akár már napokon belül megtörténik az új dátum hivatalos bejelentése, erről árulkodik az is, hogy vasárnap rendkívüli ülést tart a NOB végrehajtó bizottsága.