A Szabad Magyar Szó portál és a Családi Kör hetilap kiadója, a Sajtószabadság Alapítvány igazgatóbizottsága közleményben fejezte ki felháborodását és tiltakozását Ana Lalićnak, a Nova.rs portál újságírónőjének letartóztatása és zaklatása miatt.

Az alapítvány elítél minden olyan jelenlegi és jövőbeli hatósági intézkedést, amelynek célja az információ szabad áramlásának megakadályozása.

– A média és az újságírók feladata és kötelessége a közvélemény pontos, a valóságnak megfelelő, objektív és időszerű tájékoztatása, valamint a mindenkori hatalom ellenőrzése, minden körülmények között – így járvány idején is. Mindazok, akik ezt akadályozni vagy gátolni próbálják, végső soron saját polgártársaik ellen vétenek, mert megfosztják őket attól a lehetőségtől, hogy pontos és valós képet kapjanak a jelenlegi – súlyos – helyzetről. Az az út, amelyik az újságírók zaklatásával, megfélemlítésével és potenciális bűnözőkként való kezelésével kezdődik, a koronavírus szó használatának betiltásával végződik – de ez az út semmiképp sem nevezhető demokratikusnak, még kevésbé európainak. Amennyiben az újságíró munkáját kifogás éri, lehet fordulni a szakmához és a szakmai szervezetekhez – de a rendőrségnek az újságírókkal semmi dolga! – olvasható a közleményben, melyben az alapítvány felszólítja az illetékes szerveket és minden szintű hatóságot, hogy tartózkodjanak az újságírók zaklatásától.

Nem a valós információk terjesztése, hanem azok elhallgatása a pánikkeltés alapja. Az állami szervek feladata nem az elhallgat(tat)ás, hanem a helyzet higgadt, széleskörű együttműködésen és a polgárok minél teljesebb, őszinte tájékoztatásán alapuló kezelése

– áll a Sajtószabadság Alapítvány Igazgatóbizottságának közleményében.