Hiánycikké vált az élesztő a magyarországi élelmiszerüzletekben a koronavírus-járvány miatti felvásárlási láz következtében. A hazai előállítást végző budapesti Lesaffre Magyarország Élesztőgyártó és Kereskedelmi Kft. az ilyenkor szokásos mennyiség többszörösének kiszállításával igyekszik növelni a kereskedelmi kínálatot. Egyelőre kevés sikerrel.

Az élesztő egyértelműen azért tűnt el a boltokból, mert a magyarországi lakosság a koronavírus-járvány miatt otthoni készletezésbe kezdett, egyes fogyasztók az utóbbi időszakban több tucatszám vásárolták fel a csomagolt élesztőt. Élelmiszerkereskedők a tömeges élesztőfelvásárlásokat elsősorban annak tulajdonítják, hogy a lakosság tart attól, nem lehet majd kenyeret kapni a boltokban. Így nem csak lisztet raktározzák be, hanem a bolti élesztőkészleteket is kimerítik.

A háztartásokban még található ebből a csodálatos, ritka szerből, boltokban azonban senki se próbálkozzon. Az elmúlt egy hétben megkíséreltem legalább 10 kisboltban, multiknál, ABC-ben élesztőt szerezni, mindhiába. Még száraz sem volt. Az élesztő a magyarországi üzletek hűtőiből pillanatok alatt kiürül, még ha nagy ritkán érkezik is újabb szállítmány.

Gabonaágazati szakértők szerint azonban alapanyag szempontból sem a lisztnél, sem a kenyérféleségeknél és a péksüteményeknél nem lehetnek ellátási problémák, ezért nincs ok élelmiszerfelvásárlási pánikra.

A magyar lakosság normál körülmények között évente átlagosan mintegy 110 ezer tonna zacskós kiszerelésű lisztet vásárol meg, de a malomipari kapacitások megvannak ahhoz, hogy a cégek ennél jóval nagyobb igényeket is kielégíthessenek.

A tavalyi búzatermésből pedig még több millió tonna található a hazai raktárakban, így a molnárok a sütőipari lisztmegrendeléseknek is folyamatosan eleget tudnak tenni.

A gazdálkodók az idén a nyári búzaterméshez szükséges vetőmagokat már tavaly ősszel elvetették, és ágazati nyilatkozatok szerint a kellő inputanyagok is rendelkezésre állnak ahhoz, hogy a termelők a tavaszi munkákat megkezdhessék. Így a koronavírus-járványnak egyelőre nincs olyan következménye, amely az új búzatermést veszélyeztetné.

Az egyik szegedi fogyasztó viszont jelezte, ő a napokban kapott kilós kiszerelésű ukrán élesztőt. Hogy az hogy került Szegedre, senki sem tudja.

tuti

Nyitóképünk illusztráció